Mivel azonban Biden fejébe vette, hogy megvalósítja a szocialista utópiát, akár marad még utána Amerika, akár nem, a fél világ ihatja ennek a levét. Hihetetlen eladósodás és költekezés mellett valóságos népvándorlás indult meg politikai lépéseinek nyomában.
A migránsok áradatát embercsempészek terelgetik. Tudósításokból úgy tűnik, vannak „jó csempészek”, akik tényleg segítik az átutazásban a menekülteket, és vannak „rosszak”, akik kifosztják, eltérítik, megerőszakolják, hatóságoknak kiszolgáltatják őket.
A helyzetben talán a leggonoszabb, hogy a közvéleményt ilyen személyes drámákkal próbálják manipulálni. Ez a taktika Kamala Harrisék részéről a latin-amerikai migránsok kapcsán, és az EU tisztviselői részéről is az afgán krízisben. Pedig azt a helyzetet, amelyben civilizációnk jövője a tét, nem lehet pusztán humanitárius alapon szemlélni.
Nehéz ma már a társadalmi igazságtétel, nehéz a jót a rossztól megkülönböztetni, hiszen a civilizációnk tartóoszlopait maga Európa rúgta ki még valamikor Darwin és Nietzsche idejében. Materialistán felvilágosult földrészünk olyan szeretetet és toleranciát, egyenlőséget és testvériséget, szabadságot és identitást képvisel, aminek semmi köze e fogalmak valódi tartalmához. Így e „relatív világunk” városainak bevételéhez már trójai faló sem kell.