bár az amerikai részleges demokrácia kiváló marketingje ezt nem veri nagydobra, a 80-as évekre teljes baloldali hegemónia alakult ki mind az amerikai médiában, mind az oktatásban, sőt a Kongresszusban is. A kor neves konzervatív személyiségei emberpróbáló körülmények között igyekezték a fő áramlattal szembemenő nézeteket képviselni. Milton Friedman elsősorban közgazdasági alapon kezdte ki a keynesi rendszert és a jóléti állam hagymázas utópiáját. William F. Buckley, a National Review alapítója heti egyszer jelentkezett műsorával, és így próbált a balos médiában felszínen maradni. Az elképesztően művelt, irodalmi stílusban író és beszélő Buckley azonban csak az értelmiségi rétegre tudott hatni; szóvirágai, végtelen mondatai nem ragadták meg az egyszerű embert.
A 80-as évek végére minden jelentős újság, minden csatorna balos kézben összpontosul. Még nincs internet, még nincs Fox. A rádióműfaj főleg helyi hírekkel, közlekedési információkkal, esetleg sporttal és persze sok-sok zenével igencsak lemarad a médiumok versenyében. Ekkor lép a színre Rush Limbaugh, aki egy teljesen új platformot hoz létre a halódó AM frekvencián. 1989-ben indította útjára a Rush Limbaugh Show-t, és mivel a jobboldalnak évtizedek óta nem volt napi hírelemző platformja, a műsor elképesztően népszerű lett. Limbaugh vicces (de nem közönséges) stílusával, az elitet savazó kommentárjaival felforgatta az amerikai közbeszédet.
Hatalmas érdeme van abban, hogy észérveket adott jobboldali konzervatív hallgatóságának. A most ismert konzervatív influenszerek az ő narratíváján nőttek föl. Limbaugh felfedezte, mekkora piaca van az ilyen gondolatoknak. Ez a zsenialitás ágyazott meg az összes többi konzervatív médiumnak. Limbaugh tevékenysége nélkül nincs Fox News, és nincs annyi toplistás konzervatív podcast sem.
2021.02.26. (XXV/8)
