A tiltott idegméreggel történt mérgezését éppen csak túlélő, külföldi rehabilitációról hazatérő aktivista a mellette szóló szolidaritási tüntetések résztvevőinek indulatait a Putyinnal szembeni korrupciós vádakkal még inkább fel tudta korbácsolni.
A jogi és közgazdasági végzettségű Navalnijt első számú ellenzéki politikusnak tartják Borisz Nyemcov öt évvel ezelőtti meggyilkolása óta. A Korrupcióellenes Alapítvány vezetőjeként széles körű ismertségre az oroszországi elit korrupciós ügyeiről készített videóival tett szert, noha már a kétezres évek elejétől kezdve aktívan politizált. 2007-ben a bal-közép ellenzéki Jabloko Pártból nacionalista irányultsága miatt zárták ki, ugyanakkor a jelenlegi orosz törvények szerint alapítványát az igazságügyi minisztérium ügynöki tevékenységgel hozta összefüggésbe 2019-ben. A 2017–19-ben rendszeresen nagy tömegek részvételével zajló tüntetések egyik főszervezőjeként többször is került 15 napos letartóztatásba, és egyszer kórházba is vitték súlyos allergiás tünetekkel, melyek alapján az orvosok mérgezésre gyanakodtak.
A letartóztatott politikus tehát már nem először került börtönbe, ugyanis a 2010-es évektől rendszeresen folytak ellene büntetőeljárások: először az úgynevezett Kirovlesz-, majd a mostani letartóztatás alapjául szolgáló Yves Rocher-ügyben.