Joe Biden első elnöki beszédében a demokrácia diadaláról és az egységről prédikált. Persze nem feledjük, hogy nemrég leszögezte: nem fogja tovább tűrni az LMBTQ-közösség „diszkriminációját” vallási közösségek részéről. Az sem kerülte el figyelmünket, hogy a beiktatás után az izraeli nagykövetség Twitter-oldala rögtön nevet cserélt: „Izrael, Ciszjordánia és Gáza” nagykövetségeként szerepelt a felületen, mígnem észlelték a freudi elszólást.
A kultúrharc erősödésének évei jönnek, amelyben Lady Gaga nemzeti szimbólummá avanzsálódhat, és a demokraták által uralt Kongresszus zabolátlanul valósíthatja meg saját demokráciafelfogását.
A szövetségesek már megvannak: Kína ujjong; az Európai Bizottság elnöke szerint Európának végre újfent „barátja van a Fehér Házban”. Ferenc pápa pedig egyes források szerint nem engedte meg az amerikai püspököknek, hogy elítélő nyilatkozatot adjanak ki Biden ellen, amelyben az abortusz, a genderjogok és más demokrata törekvések morális gonoszságára hívták volna föl a figyelmet. Az egyházfő inkább barátságos hangvételű üzenetet küldött.
Nem fogunk unatkozni a következő években sem!