A z amerikai demokrácia végveszélybe került! – hirdeti számos konzervatív influenszer. A demokraták ugyanis a georgiai győzelmükkel a Szenátusban is többséget szereztek, tehát a progresszív baloldali párt útjában többé semmilyen törvényhozási akadály nem áll: gyakorlatilag azt tehetnek majd, amit akarnak a következő négy évben.
Egyedül a Legfelsőbb Bíróság szabhatna gátat ennek, ám egyelőre a konzervatív többségű testület túlontúl konzervatívnak bizonyul ahhoz, hogy tevékenyen beavatkozzon a több hete tartó választási káoszba. Legutóbb most hétfőn utasították vissza, hogy a választási csalásokkal kapcsolatos még folyamatban lévő pennsylvaniai, georgiai és wisconsini ügyeket gyorsított eljárásban bírálják el. A testület egyértelműen arra játszik, hogy január 20-a után már úgyis kész tények elé lesz állítva mindenki, legfőképpen az igazáért küzdő elnök.
Nem is azzal van önmagában probléma, hogy egy párt ekkora legitimációt kap a választóktól, sokkal inkább azzal, hogy ezt mire használja. Márpedig a pártelit nem rejti véka alá szándékát: még meg sem melegedett alattuk a szék, máris beindították a trumpizmus teljes eltörlésének végső programját.