Megjelent a világhírű amerikai influencer, Ben Shapiro műve magyar nyelven! Cikkünk a könyvről ide, további részletek és a megrendelés pedig ide kattintva érhető el.
Július 2-án éjjeli 3 órakor kiürült a bagrami légibázis Afganisztánban: az amerikai csapatok elhagyták a létesítményt, ahol közel 20 évig tartózkodtak. Húsz perccel később az áramszolgáltatást lekapcsolták, és a bázis sötétségbe borult. Az AP hírügynökség beszámolója szerint ez zöld lámpát jelentett a fosztogatóknak, akik nem sokkal később el is lepték az épületeket, és vitték, amit csak tudtak.
Aszadullah Kohisztani tábornok, a bázis új parancsnoka szerint az afgán hadsereg csak több mint két órával később vette észre az amerikaiak távozását. A tábornok arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok rengeteg dolgot, köztük több tízezer palackozott vizet, energiaitalokat, és készételeket hagyott hátra. Ezeken kívül az AP szerint civil járművek ezrei, és páncélozott járművek százai maradtak az országban. Az amerikaiak a nehézfegyvereket magukkal vitték, a lőszerkészlet egy részét pedig megsemmisítették, de kisebb fegyvereket és lőszereket otthagytak az afgánok számára.