Bár a 2016-os döntés hatásairól korai volna messzemenő következtetéseket levonni, megkíséreljük bemutatni az eddigi mérleget.
A népszavazást megelőző kampányt sokan a félelem kampányaként jellemezték. A maradás vagy a kilépés következményeit Németország (sötét múltjához haasonló) birodalmi törekvéseivel, illetve az EU védelme nélkül az Iszlám Állam betörésének és a fasizmus térnyerésének képeivel illusztrálta a két tábor. Ez a riogatás ráadásul nem is csak a legszélsőségesebb politikusok retorikájában jelent meg: egyenesen a mostani és az akkori brit miniszterelnök, Boris Johnson és David Cameron éltek ilyen meggyőzési eszközökkel.
Számtalan elemzés született a brexit-kampány „romboló, a társadalmat kettészakító hatásairól”, ez a megosztottság pedig minden jel szerint tartós. Sokatmondó a brit liberális újságírás egyik zászlóshajójának számító Financial Times szerzőjének beharangozója a foci-Eb keddi angol–német rangadójáról. A Németországot utoljára 1966-ban legyőző Angliáról a szerző azt írja: a Németországgal való identitásképző erejű rivalizálás mára azért szorult vissza szinte teljesen, „mert az angolok inkább határozzák meg magukat egymással szemben, mint a németek ellen”, „az ellenség sok angol szurkoló számára belül van”, miután
2021.07.02. (XXV/26)
