Idén februárban, a választási kampány finisében a Jamina párt (a név magyarul annyit tesz: „Jobbra”) vezetője, Naftali Bennett a következő nyilvános ígéretet tette: „Az alábbi alapelveket szeretném leszögezni a következő kormánnyal kapcsolatban: 1. (Jair) Lapid nem lesz miniszterelnök. Én a jobboldalon állok, a választók többségével együtt. 2. A következő kormány jobboldali kormány lesz. 3. Olyan kormányt állítunk fel, amely törődik az emberekkel.”
Nem volt Izraelben – de a demokratikus államok történetében is alig – olyan miniszterelnök-jelölt, aki három hónap lefogása alatt az általa legfontosabbnak nevezett összes alapelvét feladta volna. Naftali Bennett azonban ezt tette: elfogadta az izraeli baloldali ellenzék, a választásokon második helyen végzett Jes Atid („Van jövő”) párt vezetőjének, Jair Lapidnak a koalíciós ajánlatát, hogy legyen az új, rotációs alapon felálló kormányban miniszterelnök, a ciklus első két évében (2023 közepétől Lapid venné át a helyét, aki addig külügyminiszterként és alternatív miniszterelnökként szolgálna).
Bennett tehát belement abba, hogy a segítségével Lapid miniszterelnök lehessen (a ciklus második felében) és megalakuljon egy többségében baloldali pártokból álló kormány, amelyben a jobboldali pártok csak a fügefalevél szerepét töltenék be. Bennett harmadik ígérete sem teljesülne ebben az esetben, mert ezt a kormányt saját pártjának szavazói elsöprő többségben elutasítják, így azt aligha lehet állítani, hogy a Lapid–Bennett-kormány lenne az, amely „törődik az emberekkel”.
A Hetek megkérdezte Ari Abramowitz rabbit, az izraeli telepesmozgalom egyik vezetőjét, aki korábban Naftali Bennett pártjának – amely akkor még a Habajit Hajehudi („Zsidó Otthon”) nevet viselte – a képviselőjelöltje volt. Abramowitz is megdöbbenve áll a politikus döntése előtt, hiszen Bennett nemcsak jobboldali politikusként tüntette fel magát, hanem éveken át a júdeai és szamariai telepeseket képviselő tanács vezetője is volt.