A Jerusalem Post szerint az IDF, az izraeli hadsereg teljesítménye a legutóbbi gázai konfliktus során történelmi léptékben mérve is páratlan bravúr: a különböző célpontokra kilőtt több mint 4000 bomba összesen 60 civil életét követelte (egy részük az izraeli területek elérése előtt felrobbant iráni rakéták áldozatává vált) – a megöltek több mint kétharmada (mintegy 225 személy) terrorista volt.
De a Hamász a fizikai mellett egy másik frontot is nyitott, és ott övék a bravúr.
Iszmáil Hanije terrorvezér – miközben köszönetet mondott Iránnak a támogatásért és a fegyverekért – kijelentette, hogy a tizenegy napos háború meghiúsította Izrael együttélést célzó törekvéseit és „integrálódását az arab világba”. Ezzel aláásta az előző amerikai adminisztráció közvetítésével tető alá hozott Ábrahám-egyezményeket – a Hamász ugyanis a palesztin nacionalizmuson túl a globális iszlám zászlóvivőjének tartja magát, és mint ilyen, a nemzetközi muszlim közösség támogatására épít. Efraim Karsh izraeli–brit történész a Spectatorban úgy fogalmaz, hogy a konfliktusnak „vajmi kevés köze van a palesztinok izraeli dominancia alóli felszabadításához. Sokkal inkább a Szentföld Izraeltől való megszabadításának gondolata motiválja”.
A nyugati társadalmak ugyanakkor a közel-keleti eseményeket egyre inkább ugyanazon a szűrőn keresztül, faji kérdésként szemlélik, mint saját társadalmi problémáikat.