Hiba lenne Afrika hangját lebecsülni az ENSZ Közgyűlésében, mivel a kontinens a képviselői helyek 25 százalékát birtokolja. A fekete földrész 54 ENSZ-tagországa közül 28 Ukrajna mellett szavazott, meglepetést okozott viszont a tartózkodók (16) és a nem szavazók (8) magas száma.
Bár az Afrikai Unió szenegáli elnöke, Macky Sall „Ukrajna nemzeti szuverenitásának kötelező tiszteletben tartására” hívott fel, a szavazás alkalmával nyilvánvalóvá vált a földrész országainak megosztottsága (lásd a térképet). Lássuk ennek lehetséges okait!
Az afrikai országok egy csoportja számára az Oroszországhoz való közeledés újabb keletű, ezért érdekükben áll, hogy kíméljék új szövetségesüket. Az elmúlt években Oroszország számos katonai szövetséget kötött – felkeléssel vagy politikai instabilitással küzdő – afrikai kormányokkal, köztük Líbiával, Malival, Szudánnal, a Közép-afrikai Köztársasággal és Mozambikkal. Úgy tűnik, olyan afrikai országokkal létesít kapcsolatot vagy olyanokba fektet be, amelyek katonai vezetésűek vagy jelentős természeti erőforrásokkal rendelkeznek.
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása »
A felavatás ünnepe: Öt testvér, akik hittek Izrael jövőjében
Hack Márta írása »