hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Ukrajnában már az izraeli bevetést gyakorolják az iráni drónok”
Villáminterjú Jakov Hadas-Handelsman izraeli nagykövettel
„Ukrajnában már az izraeli bevetést gyakorolják az iráni drónok”

Fotó: Izrael Állam Nagykövetsége

2022. 10. 27.
2020 elején érkezett Budapestre, de itt-tartózkodása óta már harmadszor szavazott Jakov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet. Négy éve alatt már az ötödik parlamenti választást tartják a zsidó államban.

Jakov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet elmondta, hogy a távolból szavazás lehetősége csak korlátozott az izraeli választásokon.

„Mi eléggé konzervatívak vagyunk ebben a kérdésben. Bár Izrael start-up nemzet, szavazni csak valós időben, személyesen és papír alapon lehet a választás napján, ami most november 1-je. Ez alól csak a diplomáciai képviseleteken dolgozók, vagy olyan személyek mentesülnek, akik külföldön képviselik az országot.”

A távoli szavazatokat a választás napján hozzákeverik a hagyományos módon leadott voksokhoz, így nem lehet utólag megállapítani azt, hogy egy adott városban például hogyan szavaztak az ott élők. A várhatóan szoros eredmény miatt most jelentősége lehet annak, hogy a hivatalos végeredményt csak egy héttel a választás után hirdetik ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!