Amikor ön csatlakozott a Svéd Demokratákhoz, egy elutasított, extrém párt voltak. Most úgy néz ki, hogy kormányra kerülhetnek a konzervatív koalíció legerősebb pártjaként. Gondolta volna ezt 15 éve?
– Nos, akkor a pártunk támogatottsága 1,4 százalék volt, esélyünk sem látszott bekerülni a parlamentbe. Aztán minden választáson egyre jobban szerepeltünk, először az Európai Parlamentbe küldhettünk képviselőket, majd 2010-ben a svéd parlamentbe is bejutottunk.
Közgazdász, politikus. 2006-ban csatlakozott az akkor még parlamenten kívüli Svéd Demokraták (SD) párthoz. 2010 és 2018 között az SD parlamenti képviselője, a párt külügyi szóvivője. Malmőben született, édesanyja zsidó bevándorlócsalád tagja, a nyolcvanas években érkezett a volt Szovjetunióból Svédországba. Ekeroth részt vett 2013-ban az Izrael Szövetségesei Alapítvány budapesti konferenciáján, és az elmúlt években hosszabb időt töltött Magyarországon. Mint lapunknak elmondta, idén szeretne visszatérni a politikába, először helyi szinten.