Úgy tudom, most először jár Magyarországon, mik az első benyomásai, hogyan érzi magát?
Évek óta próbálok eljutni Magyarországra, legalábbis azóta, amióta először meghívást kaptam, de nehéz volt beilleszteni a sűrű programnaptáramba. Ezúttal azonban az időzítés tökéletes volt. Teljesen beleszerettem az országba! Bár még csak néhány napot töltöttem Budapesten, fantasztikusan gyönyörű a város! Annyi látványosságot meglátogattam, amennyit csak lehetett a munkám mellett, ami természetesen itt is megtalál, nem tudtam teljes szabadságra jönni. Meglátogattam a Szent István-bazilikát és számos más templomot, a budai várat, a romkocsmákat és a Parlamentet is.
El kell mondanom, nagy tisztelője vagyok a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek is, szerintem nagyszerű munkát végeznek.