Nehéz szülés

„Haladunk a normalizálódás felé” – jelentette ki lelkesen Biden, miután nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan július végén Dzsiddában tárgyalt Mohamed bin Szalmán koronaherceggel, Szaúd-Arábia de facto vezetőjével, többek között az Izraellel való kiegyezés lehetőségéről is. A Biden-kormányzat lelkesedése különösen érdekes annak fényében, hogy a kampányban még azt ígérte, hogy páriaként fogja kezelni a szunnita királyságot, és ennek megfelelően ugyanazzal az arroganciával viszonyult az arab állam felé, mint ahogy más nemzetek felé is, akik nem a washingtoni világkép alapján képzelik el a jövőjüket.

A különbség az, hogy Szaúd-Arábiának eszköze is volt arra, hogy visszavágjon. Az orosz–ukrán háború kitörése nyomán a többi olajtermelő országgal együtt szándékosan a nyugati tömbnek kedvezőtlen döntéseket hoztak (visszafogták az olajtermelést), emellett Kína kezdeményezésére még Iránnal is leültek tárgyalni márciusban. Így a Biden-kormánynak rá kellett ébrednie, hogy vagy félreteszi mélységes ellenérzéseit Szaúd-Arábiával szemben, vagy hagyja, hogy a befolyása visszaszoruljon a térségben, miközben Kína és Oroszország pozíciókat szerez. A regionális pozíciók erősítése és nem kis mértékben egy hangzatos külpolitikai siker reménye motiválja Amerikát, hogy a kelet-európai helyzettel ellentétben a Közel-Keleten a béke követeként lépjen fel.

Barátságos ellenségek

Izrael és Szaúd-Arábia kapcsolata meglehetősen ellentmondásos. Hivatalosan a zsidó állam 1948-as megalakulása óta egymás ellenségeinek számítanak, ám különösen az utóbbi években számtalan területen (pl. biztonság, kereskedelem) zajlik a két ország között sokszor nem hivatalos együttműködés. Emellett a kommunikációban is olyan változások tapasztalhatók, amik korábban elképzelhetetlennek számítottak. Mohamed herceg például egy interjújában úgy nyilatkozott: „Nem tekintünk Izraelre ellenségként, inkább potenciális szövetségesként.” Beszédes az is, hogy hagyták, hogy a 2020-as Ábrahám-egyezményeket Bahrein is aláírja, hiszen a szigetország ezer szállal kötődik Szaúd-Arábiához, a helyi dinasztia minden bizonnyal a létét is nekik köszönheti, hiszen az arab tavasz idején a szaúdiaknak kellett leverni a helyi lázadást. Emellett megengedték azt is, hogy az egyezmények nyomán felélénkülő arab–izraeli légiforgalom használhassa a szaúdi légteret. Bizonyos szempontból tehát Szaúd-Arábia már most élvezi egy Izraellel való kiegyezés hasznát, anélkül, hogy az ezzel járó botrányokat fel kellene vállalnia.