Most minden családban ez a téma. Mindenki tart tőle, hogy az édesapát, a férjet vagy a gyereket elviszik katonának. Félve járnak a férfiak munkába, hogy vajon hol intik le őket a hadsereg munkatársai. Ilyen közhangulat uralkodik jelenleg Kárpátalján, ahol az elmúlt hetekben felpörgött az úgynevezett kényszersorozás: sorra jelennek meg videók és beszámolók az interneten arról, hogy egyik pillanatról a másikra, akaratuk ellenére, kényszert alkalmazva soroznak be hadköteles korú férfiakat – sokszor a családjuk mellől elszakítva, néhány napot kapva, hogy elrendezzék a dolgaikat és jelentkezzenek a seregnél.
„Épp a napokban történt Ungvár közelében, hogy egy gyári munkásokat szállító buszt megállítottak, három katonakorú fiatalt ott helyben leszállítottak, majd elvitték őket a hadkiegészítőbe. Három nap múlva már jelentkezniük kellett az alakulatuknál. Miközben békésen, mit sem sejtve munkába igyekeztek. Mindennaposak az ilyen esetek, és ez nyilván riadalmat kelt”
– mesélte a Heteknek egy neve elhallgatását kérő forrásunk. A hadsereg emberei nem egy esetben a konditermekbe is bemennek, hogy megnézzék, kik azok, akiket el lehet vinni harcolni. A közmédia információi szerint jelenleg háromezerre (!) tehető Ukrajnában a kényszersorozást végző brigádok száma, az ő feladatuk az, hogy összeszedjék azokat a férfiakat, akik bár tudnának, valamilyen oknál fogva még nem ragadtak fegyvert. A Pestisrácok információi szerint csak Csapról 90 embert gyűjtöttek össze.