Ez egy véleménycikk.
Szimbolikus, de éppen most olvasom Lev Tolsztoj Háború és békéjét, csaknem félúton tartok a regénnyel. Éppen azért kezdtem neki az olvasásának, hogy egy picit megértsem az orosz néplelket, a háborúskodás 200 évvel ezelőtti valóságát. Mint később kiderült, ismerőseim sora tett ugyanígy és vágott bele az orosz irodalom remekművébe, ha már ilyen apropója van. A napjainkkal való párhuzam csak úgy süt az oldalakról, birodalmi ambíciók oltárán seregnyi nagyreményű fiatal leli halálát a fronton olyan ütközetekben, melyeknek céljuk ugyan van, értelmük nincs. A hátország persze pezseg, szerelmek szövődnek, ármány forralódik, és megy az állandóan vibráló vita arról, hogy kinek is van igaza, mit hogyan kellene és hogyan nem kellene csinálni.
Én most nem esnék abba a hibába, hogy a 10 millió (már csak 9,6) biztonságpolitikai elemző országában megfejtsem egy év távlatából a miérteket, inkább az átlag közember egyszerű naivitásával és józanságával vetnék fel néhány további kérdést.
2023.02.24. (XXVII/8)
