A rendelésre több mint fél órát várunk, de az üdítőnk is vagy 15 perc, mire megérkezik. Ennek kapcsán beszélgetünk arról, hogy ők hogyan viszonyulnak az időhöz. Nyugati újságíróként először rettenetesen zavart, hogy itt minden sokkal lassabban történik, mint nálunk, mintha az óra is lassabban járna. Aztán kezdtem belejönni. Hirtelen lett idő a tartalmasabb beszélgetésekre, a mélyebb gondolatokra, és a stressz lassan(!), de biztosan szivárgott el szervezetemből.
„Az időt azért is kezeljük máshogy, mert számunkra a közösség a legfontosabb. Ehhez pedig nem elegendő néhány perc. Egy történet például nem teljes addig, amíg valaki hozzá nem teszi a sajátját”
– fűzi tovább Titus, és ez nemcsak a nyugati individualizmus és az afrikai közösségi lét különbségeire mutat rá, hanem azt az érdekes kérdést is felveti, hogy a kenyaiak miért nyitottak annyira a kereszténység üzenetére – ami ugye nem absztrakt, elvont ideológia, hanem történetek sora.
Szóval miközben a kenyaiaknak számtalan problémájuk van, és számos téren sokat tanulhatnak a nyugati emberektől, mi talán még többet nyerhetnénk azzal, ha nem halnánk bele a munkába, a stresszbe, jutna időnk egymásra – és úgy egyáltalán: megtanulnánk élvezni magát az életet az anyagi javaktól függetlenül. Kicsit úgy, ahogy ők teszik.
Mindezt csak úgy leírtam. Hátha lesz ideje – esetleg napja – a kedves olvasónak gondolkozni rajta.
Tökfejek, boszorkányok, szellemek és csontvázak: honnan ered a Halloween valójában?
Több ezer éves hagyományokból épül fel a pogány szelleműző ünnep »
‘56 egy párizsi gyermek szemével
Külföldön is hatalmas izgalommal követték az akkori eseményeket »
Újév, rettenetes napok és a bűnbánat ereje
A rós hásánát követő időszak a önvizsgálat, bűnbánat, bűnvallás és a megtérés ideje »