A Svájcban élő és svájci felmenői ellenére mégis német állampolgárságú közgazdász-gépész végzettségű 84 éves genfi professzor, Klaus Schwab 1971-ben alapította a Világgazdasági Fórumot (World Economic Forum, WEF), pontosabban az akkori nevén Európai Menedzsment Fórumot. Az évente megrendezett konferencián a világ vezető, főként globalista szemléletű politikusai, üzletemberei, cégvezetői, kutatói, újságírói, a kulturális élet szereplői és civil szervezeteinek vezetői vesznek részt évről évre. A társadalmakat formálni kívánó kulcsszereplők Európa legmagasabban fekvő kisvárosában, a svájciak körében a tél egyéb heteiben is közkedvelten látogatott síközpontban, Davosban találkoznak. A helyiek szóbeszéde szerint Thomas Mann: A varázshegy című regénye késztette Schwabot arra, hogy ezen a helyen szervezze a világ globális elitjének egyik legismertebb találkozóját, hiszen ez a regény Davosban játszódik (a város feletti hegy oldalán találjuk az íróról elnevezett sétányt is), és e helyszínt misztikus hangulattal ruházza fel – amely „varázslatos légkör” a találkozóhoz nagyon is illik. Emellett az is szerepet játszhatott a helyszínválasztásban, hogy Schwab gyermekként rendszeresen idejárt síelni, és emiatt szerette meg a helyet.
Az idei találkozón több mint ötven vezető politikus vett részt előadóként, de személyesen jelen volt és beszédet mondott számos állam, többek között Németország, Svájc, Hollandia és Dél-Korea első számú vezetője is, továbbá az ENSZ főtitkára (António Guterres), az Európai Bizottság elnöke (Ursula von der Leyen), Ukrajna first ladyje (Olena Zelenszka), Kína miniszterelnök-helyettese (Liu He). Jelen voltak továbbá az ENSZ különböző szervezeteinek vezetői, a NATO főtitkára, az EU különféle területeiért felelős biztosai. Néhányan élő bejelentkezés útján tudtak csak csatlakozni, mint például Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke.
Érdekesség, hogy némely nemzetek kiemelkedő mértékben voltak képviselve másokhoz képest: az USA számos szenátora, kormányzója, jelenlegi és korábbi miniszterei (többek között Al Gore és John F. Kerry), valamint több arab ország (Szaúd-Arábia, Katar, Egyesült Arab Emírségek), illetve India, Németország és Ukrajna számos tisztségviselője kapott lehetőséget nézetei kifejtésére.