Rendkívüli körülmények, háborús helyzet, rendszerváltás. A két világháborút megélt dédnagymamám két ízben vesztette el minden bankban tárolt vagyonát, miután az állam saját érdekeire hivatkozva lefoglalta azt. A baj hírére rohant menteni pénzét az intézménybe, de egy órára rá már nem volt mit. Ezt követően kezdte régi harisnyában gyűjteni és elrejteni a pénzét otthonában, hogy házkutatáskor ne foglalják le. A készpénz megléte biztonságérzetet nyújtott neki, de a bankintézményeknek, politikai fordulatokból adódó számlaleszívásoknak sem volt többé kiszolgáltatva. Története nem példa nélküli. Ahogy akkor, napjainkban is több példát látunk arra, hogy az elektronikus formában tárolt pénz sorsát ma is erősen befolyásolhatják az egyén és az állam vagy nagyvállalat ideológiai nézetei közötti súrlódások.
Napjainkban már sokan nem értik, miért is problematikusak a készpénz rendszerének kivezetésére irányuló törekvések. Kényelmes a vásárlásoknál nem előkotorni a vastag pénztárcánkat, az aprókat keresgélni, számolgatni, csak egyszerűen lecsippantani a kártyánkat vagy telefonunkat a terminálon. Úgyis bankba érkezik a fizetés, minek bíbelődjön az ember a készpénzfelvétellel? Rögzül, hogy mikor, mit vásárlunk, és akkor mi van? Amíg az ember hozzáfér a pénzéhez, nem találkozik korlátozásokkal, lefoglalásokkal, retorziókkal, talán nem is gondolkodik a hátulütőkön, az Y és a Z generáció pedig egyenesen ebben a rendszerben szocializálódik. A témában pénzügyi szakembereket kérdeztünk.
A készpénzes tranzakciók nem nyomonkövethetőek, általában nem derül ki a vevő személye, így nagyfokú pénzügyi szabadságot ad. Esetleges technikai probléma esetén – ha fennakadások vannak a hálózatban, vagy az egyik bank rendszerében – is általában használható. Kivezetése esetén ez a szabadság elvész, a digitális tranzakcióknak gyakorlatilag kitörölhetetlen nyoma marad. A pénzügyi rendszer üzemeltetői, de akár az állam, a politikai hatalom is hozzáférhet az egyén teljes pénzügyi történetéhez, felügyelheti, és akár korlátozhatja is azt.