Már több mint négy hónapja annak, hogy hatalmas erősségű rengéssorozat rázta meg Törökországot és a szomszédos Szíriát, romba dőlt sorsok tömegeit, halált, reménytelenséget, elviselhetetlen fájdalmat és sokkot hagyva maga után. A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ) is adományokkal járult hozzá a túlélők menedéktáborainak mihamarabbi felépítéséhez, élelmezésükhöz és felruházásukhoz egyaránt. Most, mikor már a legtöbbeknél feledésbe merült a tragédia, a HISZ csapata a helyszínre látogatott, hogy tovább segítse a túlélők életkörülményeinek javítását.
Iskenderun egyike annak a 11 városnak, amelyet a legkeményebben sújtott a földrengés. Itt található az a menedéktábor, melyet egy isztambuli pünkösdi-karizmatikus keresztény gyülekezet, a Nehir Kilisesi alapított röviddel a katasztrófa bekövetkezte után amerikai keresztény közösségek és a Hit Gyülekezete adományai segítségével. A városba verőfényes napsütésben érkezünk egy forró júniusi napon, egyik oldalunkon burjánzó zöld hegyektől, a másikon szikrázóan türkiz tengeri kikötőtől övezve. Többnyire új építésű, emeletes házak mellett hajtunk el, majd egy ponton feltűnnek az azokkal éles kontrasztban álló kisebb-nagyobb sátor-, konténer- és menedéktáborok, melyek nagy részét a török hatóságok állították fel a rászorulóknak a leomlott házak törmelékei között, az utak szélén.
A helyszínre érkezve egy 70 családot befogadni tudó sátortábor tárul elénk, rendezett, tiszta vizesblokkokkal, mosókonyhával, víztisztító rendszerrel. Cenk, a tábor ifjú, mindössze 35 éves vezetője meséli, a helyi hatóságok is elismerik, hogy a keresztény tábor a város legtisztább, legbiztonságosabb tábora, nem is beszélve arról, hogy víztisztító berendezése rajtuk kívül másnak nincs is Iskenderunban. A táborlakók meg is becsülik, mindennap rendszer szerinti beosztásban felváltva takarítva azt. Egy-két lakósátorba is belesünk. A körülbelül 24 négyzetméteres, 6-8 ember elhelyezésére tervezett helyiségeket, melyek most, a nyári hónapokban akár 50 fokosra is hevülhetnek, a romokból szerzett bútordarabokkal igyekeznek lakályossá tenni.