Egy dolgot már az elején érdemes leszögeznünk, mégpedig, hogy jelenleg senki sem tudja bizonyítékokkal alátámasztva állítani, hogy ki a felelős az Északi Áramlat gázvezetékek megrongálásáért. A forgalomban levő elméletek viszont sok vetületben hasonló következtetésekre jutnak, és ha azt elemezzük, hogy ki a legnagyobb nyertese, illetve vesztese annak, hogy ezeket a vezetékeket nem sikerült üzembe helyezni, akkor is egy irányba mutatnak a szálak. Bizonyítékok híján viszont maradnak a politikusi nyilatkozatok, azoknak a hiteléről pedig már mindannyiunknak van tapasztalatunk.
A németek, az Északi Áramlat 2 csővezeték és az Egyesült Államok története nem most kezdődött. Az amerikaiak külpolitikájának régen egyik fő eleme, hogy az oroszokat és a németeket a lehető legtávolabb tartsa egymástól, ugyanis amennyiben a német mérnöki precizitás és az orosz erőforrások egymásra találnak, abból komoly fejlődés indulhat be az európai kontinensen, ami akadályozza az Egyesült Államokat abban, hogy a saját érdekeinek megfelelően mozgassa a szálakat az Európai Unióban.
Az Északi Áramlat 2 csővezeték Gerhard Schröder utolsó próbálkozása volt 2005-ben arra, hogy megtartsa a kancellári széket Helmuth Kohl feltörekvő üdvöskéjével, Angela Merkellel szemben. Itt indult el a munka, amelyben az oroszok és a németek között egy olyan szállítási útvonal kidolgozása kezdődött meg, amely közvetlenül továbbíthatta volna az orosz gázt a német elosztóközpontokba.
2023.03.17. (XXVII/11)
