Miután Izrael-szerte a felsőoktatási intézmények, a Héber Egyetemmel az élen sztrájkot hirdettek a kilátásba helyezett jogi reformok ellen, lett egy kényszerszabadnapunk. Mielőtt belevetettük volna magunkat az utcai politizálás bugyraiba, beugrottunk a város legjobb iraki–zsidó éttermébe. A gyönyörűen virágzó város tavaszias szellőjét a teraszon kívántuk tüdőre szívni, s a pincér cinkos mosollyal két választás elé állított: jobboldalra ülünk avagy a baloldalra? Mondtuk neki, hogy ez nem kérdés, és a veranda jobb oldalát választottuk, mire összecsapta nagy kacagva két kezét: „Mindig a jobboldal a megoldás!” kiáltott.
E kis előhangot csak azért osztjuk meg, mert kiválóan szemlélteti az országban uralkodó hangulatot: minden, tényleg minden a kormányzat reformtörekvéseiről szól. Ez üvölt a rádióból a buszon, erről vitáznak körmösnél, kávézóban és a zöldségespultnál; ezen sóhajtozik a fodrászom, emiatt uszítanak az egyetemi katedrákon, és minden elkapott beszédfoszlányban vissza-visszaköszön a megosztó téma.
A kiindulópont az, hogy Izraelnek társadalmi konszenzus hiányában nincsen írott alkotmánya, így tulajdonképpen nincs is olyan jogforrás, aminek alapján a Legfelsőbb Bíróságnak alkotmánybírósági szerepkörben jogszabálymegsemmisítési jogköre lehetne. Márpedig ezzel az eszközzel az oslói békefolyamat és Aharon Barak legfelsőbb bírósági elnök 1995-ös igazságügyi forradalma óta igen aktívan él, nemritkán belügyi válságot generálva. Olyannyira, hogy a jobboldal állandó panasza a kormányzást ellehetetlenítő bírói aktivizmus. Szintén komoly problémát okoz a bírói kinevezés kérdése; a demokráciák elenyésző kisebbségében van ugyanis beleszólása a bírói testületeknek új bírák kinevezésébe, de Izraelben ez régi szokásjog lett.
2023.03.31. (XXVII/13)
