Jelen pillanatban a front a két fél között teljesen megmerevedni látszik, miközben az országon korábban nem látott erőszakhullám söpör végig, és olyan ügyekben is az erőszaké a végső szó, amelyeknek semmi közük a nyugdíjreformhoz.
A jelenlegi tüntetéshullám oka a francia elnök és kormánya által tervezett nyugdíjkorhatár-emelés 62-ről 64 évre. Emmanuel Macron még 2019-ben látott neki a nyugdíjreformnak, hogy az európai átlaghoz igazítsa a francia nyugdíjkorhatárt, a büdzsé ugyanis egyre kevésbé bírja el a korábbi évtizedek nagyvonalú intézkedéseit. Macron ekkor még leült tárgyalni a legnagyobb és egyben a legmérsékeltebb szakszervezettel, a CFDT-vel. A törvényjavaslat a Covid-járvány miatt kikerült a prioritások közül, a járvány elmúltával viszont újra elővették, de ezúttal már elmaradt a tárgyalás és az egyeztetés. A közhangulatot különösen rosszul befolyásolta, hogy az elnök az úgynevezett „nukleáris opció” mellett döntött, az alkotmány 49.3-as cikkelyére hivatkozva parlamenti szavazás nélkül vezette be a törvényt.
Rendkívüli helyzetekben a francia alkotmány lehetővé teszi, hogy a kormány szavazás nélkül vezessen be egy törvényt, de többnyire a politikai haszon nem igazolja vissza ezt a lépést. Korábban Jacques Chirac tett hasonlót, amikor a 49.3-as cikkely alapján hirdette ki a fiatalok alkalmazásáról szóló törvényt, ami az országot hetekre megbénította 2006-ban. Chirac, aki még Pompidou mellett „gyakornokoskodott”, úgy döntött, hogy nem megy szembe a népakarattal, és a törvényt kivezették. Emmanuel Macron szemmel láthatóan szeretné bevezetni a törvényt még akkor is, ha ez hosszú időre feszültséget okoz, és nem valószínű, hogy Chirachoz hasonlóan visszavonul, aki kétszer is meghajolt a népakarat előtt hosszú elnöksége alatt. A törvényt különben a szenátusban elfogadták, a kormány azonban a nemzetgyűlésben nem merte szavazásra bocsátani, ezért használta ki a 49.3-as cikkelyt. A tüntetők ezt követően vonultak utcára, és kezdődtek el a mai napig tartó zavargások, amelynek nem látszik még a vége.