Elmondaná, hogy kiket rabolt el a családjában a Hamász? Mi történt velük?
A testvéremet, Jair Jakovot – ő 59 éves –, a barátnőjét, Meirav Talt, aki 54 éves, és a két fiát, Ort és Jagilt, akik 16 és 12 évesek. Szombaton reggel fél 7 körül a feleségem felébresztett, azt hittük a szokásos rakétatámadás van most is. Rá kellett jönnünk, hogy nem. Ahol mi élünk, ott 30 másodpercünk van az óvóhelyre eljutni, ami egy speciális, nagyon vastag betonfalból épült szoba. Összeszedtem a gyerekeket, és hatan összezsúfolódtunk abban a kicsi helyiségben. A feleségem felhívta a bátyámat, aki csak suttogva tudott válaszolni, mert ők is az óvóhelyen voltak, de lövéseket hallottak a közelből, és azt, hogy terroristák vannak odakint.
A fiúk nem voltak vele – nagyjából 200 méterre voltak, a volt felesége házában, aki akkor nem tartózkodott otthon, így a fiúk egyedül voltak. Miután letették a telefont, fél óra múlva – nagyjából 9:20 körül – a feleségem kapott egy WhatsApp-hangüzenetet Meiravtól, amiből megtudtuk, hogy Jair megsérült. „Kérlek, hívjátok a hatóságokat, mondjátok meg valakinek, hogy küldjön segítséget. Már bent vannak a házban. Lőnek. Itt vannak” – ez volt az utolsó, amit Meirav mondott, utána nem hallottunk felőlük.