MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
Izraelben mindig izgalmas kérdés, de a te esetedben talán még inkább: milyen háttérből jössz?
Apám Angliából származik, tehát mondhatjuk, hogy félig angol vagyok. Édesanyám Rehovotban, Tel-Avivhoz közel, az országban született, de apja török–görög háttérből jön, édesanyám édesanyja pedig német holokauszt-túlélő, aki a háború után Izraelbe költözött. Én Jeruzsálemben születtem, harmadik generációs izraeliként, egy messiáshívő zsidó családba. Ez azt jelenti, hogy etnikailag zsidók vagyunk, része e több ezer éves történelmű népnek, és meg is őrizzük ezt az identitást a körülmetélkedéssel, a felnőtté válást jelző bar micvával, és esküvőinket is a zsidó hagyomány szerint kötjük, ahogy én és a feleségem is tettük a hüpe alatt. Az ünnepeket is tartjuk, de emellett Jésua (Jézus héber neve – a szerk.), a Messiás követői vagyunk, ahogy hitünk szerint az ő tanítványai is tették. Természetesen a megváltás tekintetében nincs különbség zsidó és nem zsidó ember között, de Istennek mindenki számára más-más elhívása van.