Egy felemelt ököl, egy véres arc, háttérben az amerikai zászló – több ilyen ikonikus kép is készült a Donald Trump elleni pennsylvaniai merényletről. Mint a volt elnök utólag ironikusan megjegyezte, a politikai merényletekről szoktak ikonikus képek készülni, csak általában a főszereplők akkor már nem élnek. „Nekem sem szabadna már élnem – mégis itt vagyok” – ismerte el Trump, akit igazi gladiátorként köszöntöttek, amikor bevonult a Republikánus Párt országos jelölőgyűlésére, alig két nappal azután, hogy megkísérelték megölni.
A megmenekülés tényleg csodaszámba ment, az elnök a lövés pillanatában fordította el a fejét, épp annyira, hogy a golyó ne találja el a koponyáját. Mint az utólag készült komputeres animációk bizonyítják, ha ezt nem teszi, vagy a kelleténél csak egy kicsit is jobban elmozdul, a nagykaliberű lövedék élő adásban roncsolja szét az elnök fejét. Mint sokan megjegyzik, ebben az esetben minden bizonnyal már egy polgárháborúba sodródó, példátlan válságba merült Egyesült Államokról beszélhetnénk.
Donald Trump azonban megmenekült, és amennyiben nem következik be valami újabb váratlan, drámai fordulat (amit azért ebben a kampányban semmiképpen nem lehet kizárni), úgy a választás nagy valószínűséggel eldőlt a volt elnök javára.