Ha megkértük volna a mesterséges intelligenciát, alkossa meg a francia radikális jobboldali párt új sztárját, minden bizonnyal egy Jordan Bardellához hasonló arcot kaptunk volna. De vajon ki az a fiatal, mindössze 28 éves tiktoker-politikus, aki földcsuszamlásszerű győzelmet hozott a Nemzeti Tömörülésnek az EP-választáson, kétszer annyi szavazatot szerezve annak, mint amennyit Emmanuel Macron elnök táborának sikerült megszereznie?
Sokak szerint, és ezt pártfogója, Marine Le Pen is megerősítette: Bardella akár Franciaország következő miniszterelnöke is lehet, ha a francia elnök elveszíti az általa kiírt előrehozott választásokat. De honnan is érkezett a fiatal politikus, és mit érdemes tudni róla?
Bardellát egykeként nevelte fel olasz édesanyja Párizs munkásosztály és bevándorlók által sűrűn lakott Seine-Saint-Denis külvárosában. A politikus beszédeiben rendre kiemeli, hogy gyermekkora könyörtelenül nehéz volt a kábítószer-kereskedelem és erőszak által sújtott területen, ahol már azért is megöltek embereket, ha megtagadtak valakitől egy cigarettát, és ahol az édesanyja, aki egyéves korában elvált az apjától, a megélhetésért küzdött.
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »