A nemzetek feletti hálózatot kiépítő, sokgenerációs bankházak többféle módon érvényesíthetik befolyásukat: elsősorban az összvagyonukon keresztül, ami jellemzően nem magánszemélyek nevén van (mint például az első generációs techmilliárdosok esetében), hanem bonyolult, gyakran offshore paradicsomokban bejegyzett alapkezelő holdingokban, szindikátusi szerződéssel fedezve, rejtetten. Így a Rothschild-ház esetében a médiabirodalmukhoz tartozó Forbes magazin szerény 1 (egy) milliárd dollárra becsüli a család összvagyonát, míg más kalkulációk szerint ezermilliárdokban mérhető a több száz főre gyarapodott família összvagyona. A kalkulációk felső határa szerint ez megközelíti vagy akár el is éri az Egyesült Államok teljes nemzeti adósságállományát (mintegy 35 ezer milliárd dollár).
A hatalom második forrása a – leginkább bennfentes – információhoz való elsődleges hozzáférés. Előző részünkben felidéztük a közismert történetet a waterlooi csatáról közel egy nappal korábban információhoz jutó londoni Nathan Mayer Rothschildról, aki piacra dobta összes részvényét, eladási pánikot generálva ezzel, majd amikor a tőzsdei árak összeomlottak, strómanok seregével potom áron visszavásárolta az eladott papírjait, és még hozzá, amit csak tudott.
Amikor a tőzsdén még csak fizikai részvények forogtak, nem volt mit tenni, ténylegesen el kellett adni egy ilyen bennfentes, exkluzív információ esetén azokat a papírokat, amelyek árfolyamát be akarták dönteni, vagy – és itt jön a képbe a bennfentes információ – amelyekről tudták, hogy hamarosan zuhanni fognak. Ma az elektronikus kereskedési platformok révén már arra is van lehetőség, hogy egy befektető „kölcsön vegyen” kiválasztott részvényeket, amelyeket elad, majd visszavásárolva a megadott időpontra kiegyenlíti a tartozását. Nincs szükség azonban tényleges partnert keresni az ügylethez, a befektető a kereskedési platformon lekötheti a jelenlegi árfolyamon az eladni kívánt részvénymennyiséget, amit egy adott jövőbeli időpontban az akkor aktuális árfolyamon visszavásárol. Ezt hívják „shortolásnak”, amely során nem történik tényleges részvénymozgás, hanem a két árfolyam különbségét számolják el. A befektető szempontjából akkor nyereséges az ügylet, ha a mai eladási árfolyam drágább, mint a jövőbeli. Ellenkező esetben az árfolyamkülönbségből veszteség keletkezik, amit ki kell fizetni. (Ilyen ügyletet persze fordított taktikával is meg lehet kötni, amikor nem esésre, hanem emelkedésre számít valaki egy adott értékpapírból.)
2025.03.21. (XXIX/12)
