13 ezer font kártérítést kapott a brit hívő, akit kétszer is őrizetbe vettek, amiért abortuszklinikánál imádkozott magában
„Orwell gondolatrendőrségének nincs helye a 21. századi Nagy-Britanniában” – üzente Isabel Vaughan-Spruce
13 ezer font kártérítést kapott a brit hívő, akit kétszer is őrizetbe vettek, amiért abortuszklinikánál imádkozott magában

Fotó: ADF UK

2024. 08. 21.
13 ezer font (közel 6 millió forint) kártérítést kapott a West Midlands-i rendőrségtől Isabel Vaughan-Spruce, akit korábban két alkalommal is törvénysértő módon tartóztattak le, amiért magában imádkozott egy abortuszklinika „pufferzónájában”. Erről a rendőrség egyezségi eljárásban állapodott meg vele.

Vaughan-Spruce a fejlemények kapcsán úgy nyilatkozott, hogy „Orwell gondolatrendőrségének nincs helye a 21. századi Nagy-Britanniában, és az ADF UK (jogvédőszervezet)től kapott jogi támogatásnak köszönhetően örömmel (mondhatom), hogy a ma kézhez kapott egyezség ezt elismeri. Ezen győzelem ellenére is azonban mélységesen aggódom amiatt, hogy ez a fajta jogsértés megismétlődhet más rendőri szerveknél is.”

A Telegraph ugyanis arról számolt be, hogy a belügyminisztérium fontolgatja a csendes imádkozás tilalmának beépítését a pufferzónákra vonatkozó szabályozásba, valamint az előző, konzervatív kormány által bevezetett azon iránymutatás-tervezet felülvizsgálatát is napirendre venné, melynek értelmében a csendes imádkozást és a konszenzusos kommunikációt engedélyezni kellene – írja a Christian Today.

„A kormány hamarosan bevezet egy pufferzónákra vonatkozó szabályozást, melynek nyelvezete eleve nem egyértelmű, és valószínűleg további jogsértésekhez fog vezetni az imádkozás, a békés beszélgetések vagy a segítségnyújtás szabadsága ellen az abortuszintézmények környezetében”

– kommentálta a hírt a brit hívő.

„A csendes ima nem bűn. Senkit sem szabadna letartóztatni pusztán a fejében lévő gondolatok miatt - mégis ez történt velem kétszer is a West Midlands-i rendőrség részéről, akik kifejezetten azt mondták nekem, hogy az ima bűncselekmény” – fogalmazott, s hozzátette, hogy „kultúránk a nézőpontok sokszínűségének visszaszorítása irányéba mozdul el, a keresztény gondolatokat és az imát pedig egyre inkább fenyegeti a cenzúra”.

A brit nőt először 2022 novemberében tartóztatták le, mert csendben imádkozott az egyik birminghami klinika körül kijelölt pufferzónában, ahol a jogszabályok szerint tilos az abortuszszolgáltatásokkal összefüggő kérdésekben véleményt nyilvánítani, függetlenül attól, hogy abban éppen ellenzi vagy támogatja a magzatelhajtást. Vaughan ezt követően bíróság elé állították, 2023 februárjában azonban a birminghami magisztrátusi bíróság felmentette. Néhány héttel aztán a felmentő ítélet után ismét letartóztatták, amiért ismét magában imádkozott egy abortuszklinika pufferzónájában. Ekkor hat rendőr jelent meg a helyszínen, akik közül az egyik azt mondta neki, hogy a szabálysértés konkrétan „imádkozásban való részvétel” volt.

Az elhúzódó jogi eljárás végére az egyezség tett pontot, legalábbis egy időre.

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!