Előzményeként a Szaddám Huszein vezette gazdasági válsággal küzdő Irak 1990. augusztus 2-án lerohanta a szomszédos Kuvaitot annak olajkészlete miatt. Irak mintegy 300-350 páncélossal és kb. 100 ezer gyalogossal – a helyi erők jelentősebb ellenállása nélkül – vonult be hajnali kettőkor az apró közel-keleti országba. 

Az inváziónak ellenálló kuvaitiakat lemészárolták, vagy megkínozták. Az irakiak több száz külföldi foglyot is ejtettek, akiket élő pajzsként használtak iraki és kuvaiti laktanyák és gyárak körül. 

Az Egyesült Nemzetek Szervezete már a támadás napján elítélte az akciót és gazdasági szankciók bevezetését helyezte kilátásba az agresszor ellen, amennyiben Huszein nem vonja ki csapatait. Bagdad a határidőként megszabott 1991. január 15-ig nem tett eleget a követelésnek, így két nappal később a szövetséges erők megkezdték a Sivatagi Vihar légi offenzívát.

A több százezres koalíció vezetését Norman Schwarzkopf amerikai tábornokra bízták. 1991. január 17-én az amerikai, a brit és szövetséges erők több hullámban támadtak iraki célpontokat, és ezzel kezdetét vette a nevű hadművelet. A szövetséges repülők a következő hat hét alatt 116 ezer bevetésen vettek részt, és megközelítőleg 85 ezer tonna bombát dobtak iraki katonai bázisokra, repülőterekre, hidakra, kormányzati épületekre, erőművekre és kommunikációs központokra.

A The Jerusalem Post szerint 1990-ben az amerikai politikusok Izraelt még idegesítő szövetségesként tartották számon, ami a Bush kormány regionális terveinek útjában áll. Míg bizonyos tisztviselők, például Dick Cheney barátibb hozzáállást tanúsítottak a zsidó állam felé, sokan fogalmaztak meg súlyos kritikákat az országgal szemben, és az arab országokkal szerettek volna szorosabb kapcsolatokat ápolni, és féltek ennek útjába állhat Izrael.

Válaszul a szövetségesek támadására Irak 1991. január 17-én Scud rakétákat lőtt ki az izraeli Tel-Avivra és Haifára. Izrael, bár eleinte rendkívül szeretett volna visszavágni, Bush határozott kérésére nem tette, és bejelentette, hogy nem tervez válaszcsapást, tökéletesen megbízik a Scudok semlegesítésére gyorsan felállított amerikai Patriot rakétakilövőkben.

Összességében 39 Scud rakétát lőttek ki Izraelre, amelyek pár embert megsebesítettek, és csekély kárt okoztak.

Az Izrael elleni akció az Irak elleni koalíció megosztására irányult, mivel az amerikaiak oldalán több arab állam is részt vett, és ha Izrael támadásba lendült volna, akkor az arab országok kiléptek volna a koalícióból, mert nem lettek volna hajlandók régi ellenségükkel egy oldalon küzdeni. Az izraeli vezetés azonban előrelátóbb volt, mint azt Huszein gondolta, és ezért önmérsékletet tanúsított.

A légitámadások után 1991. február 24-én a szövetségesek egy összehangolt légi, szárazföldi és tengeri támadást indítottak Irak ellen. 

A szárazföldi csapatok több ponton kezdték meg az inváziót a szaúdi határon, a Bászrát Kuvaittal összekötő autópályát pedig lezárták, hogy elvágják az iraki hadsereg utánpótlását. A támadásban szaúdi csapatok is részt vettek. A támadásban több ezer ember vesztette életét, ezért ez a hely a „halál sztrádájaként” vált ismertté. A visszavonuló irakiak több száz olajkutat gyújtottak fel. Alig száz órán belül az iraki hadsereg tulajdonképpen vereséget szenvedett. Irak február 26-án bejelentette, hogy kivonja csapatait Kuvaitból, de továbbra sem fogadta el az ENSZ-határozatokat.

A szövetségesek bevetéseinek szaporodásával megnőtt a civil áldozatok száma is. Az Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának elnöke, Colin Powell azt állította, hogy biztosak benne, hogy az üzemben biológiai fegyvereket állítanak elő. Valójában a lakosok óvóhelyként használták, így a bombázások legalább 315 embert öltek meg, köztük 130 gyermeket.

Eközben Huszein tovább folytatta az iraki és kuvaiti lakosok élő pajzsként való alkalmazását gyárak és katonai létesítmények körül.

1991. február 27-én idősebb George Bush bejelentette, hogy másnap hajnali 4-től tűzszünetet hirdet. 

Március 2-án az ENSZ BT elfogadta a tűzszünet feltételeire tett javaslatokat. A határozat előírta, hogy Iraknak le kell mondania Kuvaitról, be kell számolnia vegyi és biológiai fegyvereiről. Továbbá szabadon kell engednie a külföldi foglyokat, és anyagi és erkölcsi felelősséget kell vállalnia a Kuvait elfoglalásakor okozott károkért. Az iraki vezetők Szaddám Huszein távollétében aláírták az amerikaiak előtt a tűzszüneti megállapodást.

(Jpost/Újkor/Wikipedia)