Ahogy arról írtunk, a filmen Ferenc pápa felhívására kezdett el dolgozni a filmgyáros.
MÁR CSAK PÁR NAP AZ AKCIÓBÓL! Fizessen elő Ön is a Hetekre és nyerje meg a Toyota Aygo X személyautót. Részletek: hetek.hu/elofizetes
A Los Angeles Timesnak adott január 8-i interjújában Scorsese elárulta, hogy az új produkció tervezett hossza mindössze 80 perc lesz, amely a többi filmjéhez, de különösen a legutóbb megjelent alkotásához, a Megfojtott virágokhoz képest igencsak rövidnek számít. (Utóbbi játékideje közel 3,5 óra volt.)
Scorsese 1967-es rendezői debütálása, a Ki kopog az ajtómon? c. film volt eddig a legrövidebb a maga 90 percével.
„Próbálok új utat találni, hogy (a történetet) hozzáférhetővé tegyem, és levegyem róla azt a negatív terhet, ami az intézményesült valláshoz kapcsolódik”
- mondta Scorsese a The Timesnak. „Jelenleg a 'vallás' szó hallatán mindenki felhördül, mert az már annyi mindenben megbukott. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kezdeti impulzus rossz volt. Térjünk vissza ehhez. Gondoljuk csak végig: lehet elutasítani, de meglehet, hogy még ha el is utasítod, az is változást hoz az életedben. Ne utasítsuk el kapásból, csupán erről beszélek. És ezt olyan emberként mondom, aki néhány nap múlva 81 éves lesz” – fogalmazott.
Szerinte ezt úgy lehetne a legjobban elérni a közönség köreiben, ha a film rövid és tömör lesz, amely Jézus alapvető tanításait emeli ki úgy, hogy az megy át térítésbe.
A film Shusaku Endo „Jézus élete” című könyve alapján készül, aki a Némaság című 1966-os regény szerzője is, melyet Scorsese szintén a filmvászonra vitt korábban. A Némaság című filmmel ellentétben, amely a 17. században játszódott, Scorsese az új projektje nagyrészt napjainkban fog játszódni.
Az eredeti könyv Jézus életét meséli el újra, és célja nagyrészt az, hogy „az olvasók jobban megértsék Jézus történetét egy magával ragadó elbeszélésen keresztül, amely elkalauzolja az olvasót a Messiás útjaira” – írja az IGN.
(IGN / Hetek)