A Ben Hur szerzőjének vadregényes sorsa
Egy rendkívüli személyiség rendkívüli életútja
A Ben Hur szerzőjének vadregényes sorsa

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 29.
A Ben Hur a világ legismertebb történelmi fikciója. Népszerűségét a Charlton Heston főszereplésével, 1959-ben készült hollywoodi filmadaptációnak köszönheti, bár, mint látni fogjuk, nem kizárólag. A film - tegyük hozzá, méltán - olyan “nagyot szólt”, hogy árnyékot vetett a kolosszális produkció alapjául szolgáló regény szerzőjére is. Pedig Lew Wallace rendkívüli személyiség volt, rendkívüli életúttal.

Wallace 1880-ban írta meg a római birodalommal szembeszálló zsidó arisztokrata, Júda Ben Hur történetét. A következő öt és fél évtizedben könyvek közül csak a Bibliából adtak el többet a világon. A színházi adaptációt - amelyben igazi lovak és szekerek is szerepeltek - 21 éven át játszották a Broadway-n. A regényből pedig - a Google Books felmérése szerint - napjainkig 50 millió példány jelent meg. Számos megfilmesítése közül az 1959-es produkció 11 Oscar-díjat zsebelt be, első mozis és televíziós bemutatását 200 millióan látták. 

De ki volt ez a zseniális szerző? És mi késztette egy keresztény témájú és Jézus korában játszódó megváltás-történet megírására?

“Dicsőségről álmodozott és kalandos élete volt, melyet sikerek és tragédiák egyaránt jellemeztek”

- fogalmaz életrajzírója, Ray Boomhower.    

Wallace 1827-ben született, az Indiana állambeli Brookvilleben. Amikor még csak hét éves volt, édesanyja - Esther French - az ekkor még gyógyíthatatlan tuberkolózis áldozata lett. Apja, David Wallace újraházasodott, második felesége Zerelda Gray, aki később sokat tett a nők szavazati jogának kivívásáért, illetve ádázan küzdött az alkoholizmus ellen. Zerelda tehetséges szónok volt, és ő jelentette az inspirációt Miriám, Júda Ben Hur anyja karakteréhez.  

Lew már gyermekkorában nagyon szeretett olvasni, és vonzódott a katonasághoz. Tizenkilenc évesen vonult be a seregbe, huszonegy évesen vette feleségül a kvéker-családból származó Susan Arnold Elstont. Ügyvédi végzettséget szerzett, majd két évre Indiana állam szenátusi képviselője lett. Ügyvédi praxisát végül 1861-ben, harmincnégy évesen katonai szolgálatra cserélte. Az amerikai polgárháború idején ezredesi rangban szolgált a republikánus-unionista északiak oldalán. 

A harcokban komoly sikereket ért el - a Fort Henry és Fort Donelson csatákban szerzett érdemeiért vezérőrnaggyá léptették elő.

A nagy véráldozattal (tizenháromezer elesett katona, mindössze 24 óra leforgása alatt) járó Shilói csata során azonban egy komoly téttel járó döntésben ragaszkodott ahhoz, hogy kizárólag Ulysees Grant tábornok írásos parancsának engedelmeskedik. Ezért a döntéséért még Grant tábornok is elmarasztalta. 

Lew Wallace
Fotó: Lew Wallace / Shutterstock

A tábornok - és későbbi elnök - ugyan húsz évvel később elismerte, hogy az őrnagy helyesen cselekedett, de az eset megkeserítette Wallace életét. Később ekként panaszkodott: “Shilo és a rágalmak! Vajon valaha is felmentést nyerek alóluk a világ előtt? Ha bűnös volnék, bizonyára nem bántana ennyire…” Ez az önéletrajzi elem is szerepel leghíresebb művében, amelyben Ben Hur családja szintén nem szándékosan, valójában ártatlanul vonják magukra a római helytartó haragját. 

A polgárháborút követően Wallace politikai pályára lépett: először Új Mexikó kormányzója lett, majd amerikai nagykövetként szolgált Konstantinápolyban. 

Mexikóban is kalandosan alakult az élete: a kormány nevében alkut kötött a Billy, a Kölyökként ismert útonállóval. A megegyezés szerint ha Billy kiadja a társait, szabadon engedik. A bűnöző el is árulta számos bűntársa nevét, de a helyi ügyész visszavonta Wallace ígéretét és mégis börtönbe záratta a gonosztevőt. (Az útonálló később megszökött és további gyilkosságokat követett el.) 

Konstantinápolyban Wallace jó barátságba került az oszmán birodalmat vezető Abdul Hamid szultánnal, aki, a szolgálati ideje lejártával még ajánlatot is tett neki (nem fogadta el), hogy Angliában vagy Franciaországban képviselje az oszmán érdekeket. Wallace tevékenysége kiterjedt a Közel-Keleten aktív keresztény misszionáriusok támogatására. Ezen felül ellátogatott Jeruzsálembe, hogy könyvei megírásához a városban és környékén első kézből tanulmányozhassa a bibliai történelmet. 

Saját bevallása szerint a Ben Hur alapötlete 1876-ban született meg benne, egy veteránok számára tartott rendezvény során. A szikrát az lobbantotta fel, hogy a hírhedt agnosztikus és a silói csata résztvevője, Robert Ingersoll az ő jelenlétében intézett támadást a kereszténységgel szemben. “Ekkor még semmilyen vallási érzület nem volt bennem” - írja önéletrajzában. “Semmilyen meggyőződés nem volt bennem Istenről, Krisztusról. Se hívő, se tagadó nem voltam.” Ugyanakkor rettenetesen frusztrálta, amikor rádöbbent, hogy ebben a fontos témában mennyire tudatlan, egy értelmes vitát sem tud lefolytatni róla. 

A Ben Hur megírása során “teljes meggyőződésre, abszolút hitre jutott Istenben, és Jézus Krisztus isteni mivoltában” - fogalmaz a Wallace életét feldolgozó múzeum weboldala. 

1898-ban Wallace még egyszer megpróbált hazája szolgálatába lépni. 71 éves korában katonai szolgálatra jelentkezett a spanyol-amerikai háborúba. A hadsereg a korára hivatkozva elutasította kérését.

IDÉZETEK   

“A szeretet boldogsága a cselekvésben áll: próbája az, hogy mit akar valaki tenni másokért.”

“Lelkiismeretem szava, hogy inkább veled halok, mintsem a gyilkosoddá váljak.”

“Isten igazságos: irgalommal fizet meg az irgalomért.”

“A büszkeség az elnyomatásban a leghangosabb.”

“Értsd meg az ellenfeledet, mielőtt felelsz neki.”

“Ó Uram, mily gyermekek vagyunk mi, még a legbölcsebbek is. Mikor Isten jár a földön, néha századokra vannak egymástól léptei.”    

(Hetek)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!