CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
John Kirby hétfői online sajtóértekezletén elmondta, hogy a források megszűnése érinti az amerikai katonai készletek visszatöltését is, ugyanis az ukrajnai támogatások túlnyomó részét a hadsereg raktáraiban rendelkezésre álló eszközökből hívják le és juttatják el Ukrajnába. Azt is megállapította, hogy az Ukrajna számára elküldött katonai eszközök pótlása az amerikai védelmi ipar számára munkahelyeket teremt, és segít a gyártósorok bővítésében.
A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szerint Oroszország szárazföldi offenzívára készül Ukrajna keleti részén, amit egyelőre, részben az Ukrajna rendelkezésére bocsátott katonai eszközök miatt sikerült megakadályozni.
Arra kérdésre, hogy az amerikai kormánynak van-e "B terve", ha a kongresszus nem fogadja el a további ukrán támogatásról szóló újabb keretet, John Kirby úgy reagált,
"szükség van a kiegészítő forrásokra".
Megjegyezte, hogy a védelmi minisztérium számvevője, Mike McCord hétfőn levélben hívta fel a törvényhozás figyelmét arra, hogy a Pentagon minden rendelkezésre álló forrást elkülönített, ezért sürgős cselekvésre van szükség. Az illetékes hozzátette, hogy a Fehér Ház aktívan részt vesz az egyeztetésekben a kongresszusi vezetőkkel annak érdekében, hogy megoldást találjanak, és Joe Biden elnök készen áll a kompromisszumra.
(MTI / Hetek)