"A hajóval együtt süllyedtem el, próbáltam felúszni" - drámai beszámoló a Hableány-tragédiájának dél-koreai túlélőjétől
Tolmács-problémák miatt nem tudtak mindenkit meghallgatni a tárgyaláson
"A hajóval együtt süllyedtem el, próbáltam felúszni" - drámai beszámoló a Hableány-tragédiájának dél-koreai túlélőjétől

Forrás: Youtube/PoliceHungary

2021. 11. 10.
Távmeghallgatással megkezdődött, de tolmácsolási problémák miatt megszakadt a Hableány sétahajó 2019-es tragédiája miatt zajló perben a túlélő koreai utasok meghallgatása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán.

Komoly probléma volt a tolmácsolással

A tárgyalás elején a bíró ismertette, hogy öt sértettet kívánnak meghallgatni, ám végül csak az egyiküket sikerült. Az ügyben a bíróság által felkért tolmácsról Hwang Sungja és Jung Younga túlélő is azt mondta, hogy nem értik jól, amit mond.

Ekkor a bíróság szünetet rendelt el, újabb tolmácsot keresett, akit bár az egyik nő értett, a másiknak nem tudta lefordítani koreai nyelvre a bírósági figyelmeztetések közül azt a kérdést, hogy "perben, haragban, rokonságban áll-e a vádlottal", ezért a meghallgatást a bíró egy újabb tolmácsot felkérve december 16-ára napolta el, arra valamennyi szerdára megidézett túlélőt visszahívta.

Az azonban a tárgyaláson kiderült hogy Hwang Sungja a családjával, Jung Younga pedig az öccsével érkezett Budapestre és a tragédia éjszakáján a sétahajóval Budapest éjszakai látképét szerették volna megnézni.

A hajó orrában fotózkodtak, amikor megtörtént a baj

Hwang Sungja elmondta: négy családtagjával szálltak fel a Hableány fedélzetére, a baleset pillanatában a Hableány orr részénél fotózkodtak, nem hallotta az ütközést, a fényképezéssel volt elfoglalva.

"Én magam a hajóval együtt elsüllyedtem, próbáltam felúszni"

- mondta a vidókapcsolaton keresztül is láthatóan megtört nő, aki azzal magyarázta túlélését, hogy gyerekkorában olyan helyen nőtt fel, ahol jól megtanult úszni mélyvízben is.

Tanúvallomása során a nő elmondta: amikor felszálltak a hajóra, nem volt szó mentőmellényről, nem is látott ilyet a hajón. Műszaki probléma szerinte nem merült fel a Hableánynál, folyamatosan haladt, párhuzamosan a parttal.

Fél óráig a fagyos Dunában

"Abban biztos vagyok, hogy az ütközés után a nagy hajó tovább ment, éreztem a víz alatt" - fogalmazott Hwang Sungja, aki a felszínre érve már nem látta a Hableányt. Arra a bírói kérdésre, hogy mennyi ideig volt a folyóban, amíg kimentették, a nő azt mondta: 20-30 perc lehetett. Hozzátette:

"nagyon nehéz volt átélni ezt a mentést, hosszú volt".

A nő nem emlékezett a személyzetre sem, csak arra, hogy ketten voltak, de - mint mondta - nem figyelt rájuk, nem tudja mit csináltak a baleset pillanatában, mert a fényképezéssel volt elfoglalva.  

Hwang Sungja elcsukló hangon válaszolt arra a kérdésre, hogy a balesetben szerzett sérülésiből felgyógyult-e. Azt mondta: még most is fájdalmai vannak és a fizikai mellett a lelki sérülései is jelentősek, a tragédia miatt nem tud dolgozni.

"A kapitány hibája"

Arra a védői kérdésre, hogy kire gondolt egy korábbi nyomozati vallomásában, amikor azt mondta, szeretné, ha a baleset okozója vállalná a felelősséget, a nő határozottan azt felelte: a Viking hajó kapitányára. Majd a lehető legszigorúbb büntetést kérve Jurij C.-re úgy folytatta:

"a kapitány hibájából a mi családunk tönkrement".

A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyben tavaly márciusban előkészítő tárgyalást tartottak, amelyen a vádlott közölte, nem mond le a tárgyalás jogáról.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!