A nemi teszten elbukó algériai nyert Hámori ellen
Pontozással
A nemi teszten elbukó algériai nyert Hámori ellen

Forrás: M4Sport.hu/elo

2024. 08. 03.
Egy ország izgulta végig Hámori Luca magyar ökölvívó és Iman Helif algériai bokszoló délutáni küzdelmét a 66 kilogrammos súlycsoportban a női ökölvívók negyeddöntőjében, melynek valószínűleg az egész világon lesz sajtóvisszhangja, tekintettel a mérkőzést megelőző botrányra.

 „Hülyeség, nem tudok nyerni”

 – mondta Hámori az edzőjének, aki igyekezett őt bíztatni a mérkőzés első menete után, amit 10-9 pontozással az algériai nyert.

Végül négy bíró 29-27-es, és egy bíró 29-26-os pontozás mellett Helif jött ki győztesen a küzdelemből. Hámori ezzel az ötödik helyen végzett a női 66 kg-os mezőnyben, Helif  pedig megy tovább az elődöntőbe, ahol ellenfele a thaiföldi versenyző lesz augusztus 6-án.

A magyar versenyző még a meccset megelőzően közölte, hogy "Igazságtalannak tartom azt a döntést, ami engedélyezte ellenfelem ötkarikás rajtját, mert ezzel szembementek az IBA korábbi állásfoglalásával. No, de mit is tehetnék? Nem futamodok meg! Bízom Istenben, mert ha azt akarja, hogy nyerjek, akkor nyerek" és azt is, hogy "Ha fiú, ha lány, én le akarom győzni."

Ahogy arról beszámoltunk, a nemzetközi sportági szövetség (IBA) korábban kizárta Helifet a vb-ről magas tesztoszteronszintje miatt, Umar Kremljov IBA-elnök pedig akkor közölte, hogy XY kromoszómát találtak a sportolónál a vizsgálatok során. Az algériai bokszoló botránya akkor kezdődött, amikor az olasz Angela Carinivel vívott küzdelme mindössze 46 másodperc után véget ért, az olasz sportoló ugyanis feladta a mérkőzést és a sisakját a padlóra dobta, és azt kiabálta: „Ez igazságtalanság!”

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!