„A Templom-hegyen is zsinagógát létesítenék” - árulta el az izraeli nemzetbiztonsági miniszter
Már ha tehetné
„A Templom-hegyen is zsinagógát létesítenék” - árulta el az izraeli nemzetbiztonsági miniszter

Youtube/Guardian News

2024. 08. 26.
Itamar Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter hétfő reggel a Katonai Rádiónak adott interjúban többek között arról beszélt, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök kijelentéseivel ellentétben az ő politikai elképzelése az, hogy a zsidóknak igenis legyen megengedve, hogy a Templom-hegyen imádkozzanak.

„Ha azt mondanám, hogy a muszlimoknak nem szabad (ott) imádkozniuk, megölnének” - mondta Ben-Gvir. Majd megjegyezte, hogy nincs megkülönböztetés a zsidók és a muszlimok között, éppen ezért a muszlimok is imádkozhatnak bárhol, még a Nyugati Falnál is.

Arra a kérdésre, hogy ő személyesen utasítana-e arra rendőröket, hogy akadályozzák meg, hogy egy imaszőnyeggel odaérkező muszlim a Nyugati Falnál imádkozhasson, Ben-Gvir azt felelte, hogy „Természetesen nem. Mindenki azt mondaná, hogy ez rasszizmus, ugyanakkor a muszlimok nem ismerik el a Nyugati Fal szentségét”. S megjegyezte, hogy

„Ha megtehetném, amit csak akarok, a Templom-hegyen is zsinagógát létesítenék.”

A Miniszterelnöki Hivatal a kijelentésre válaszul közölte, hogy a Templom-hegy vonatkozásában nem változott a status quo. Vagyis nem építenek zsinagógát rá.

(JPost / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!