Az intézet honlapján a következőt olvashatjuk a szinopszisban: „1974 januárja. A kétgyermekes Annie újból teherbe esik, véletlen baleset, a gyereket nem akarja megtartani... Így kerül kapcsolatba az abortusz és a fogamzásgátlás szabadságáért küzdő női mozgalommal. És beáll a csatasorba, hogy a társadalom és a jog ne ítélhesse el azokat a nőket, akik valamiért, mindegy miért, nem tudnak vagy akarnak gyereket vállalni.”

„Azt akarom, hogy a lányomnak joga legyen az abortuszhoz”

– kiáltja a főszereplő a film előzetesében.

A film egy évvel a Franciaországban „Veil törvény”-ként* elhíresült, abortuszt legalizáló jogszabály megszületése előtt játszódik és Annie személyes történetén keresztül szívszorítóan mutatja be a nők kétségbeesését egy nem kívánt terhesség alkalmával. Annie egy alkalommal már átesett egy kötőtűkkel végrehajtott abortuszon.

A néző számára nem marad más, mint az egyetértés a szorult helyzetben levő kismamával: ez a barbár módszer nem ismétlődhet meg!

A filmelőzetes pozitív előjellel „forradalomként” aposztrofálja az abortusz-párti mozgalom előretörését, szerethetően bemutatott szereplőit pedig heroizálja.
A szerdai vetítés után beszélgetésre is sor kerül a moziban.

A „Veil-törvényről”

A „Veil-törvény” Simone Veil törvénye, amelyet a francia parlament 1975-ben fogadott el, legalizálta az abortuszt Franciaországban. Az abortuszt korábban csak nagyon szigorú feltételek fennállása esetén lehetett elvégezni, például ha az anya élete volt veszélyben vagy a terhesség erőszak következében jött létre.
A törvényhozás előtt a témát erősen vitatták, és Veil személyesen is sok bírálatot kapott a javaslat miatt. Azonban a törvény elfogadásra került, és azóta Franciaországban az abortusz jogilag elérhető a terhesség bizonyos szakaszaiban.

Simone Veil törvénye jelentős lépést jelentett a nőjogi mozgalmak számára, és hatással volt más országok jogalkotására is, akik a francia példát követték az abortusz liberalizálásában.