Amerika nyomására szabadon engedték a Nicaraguában ártatlanul bebörtönzött 11 lelkészt
Akik előtte 12 és 15 év közötti börtönbüntetést és horror összegű pénzbírságot kaptak
Amerika nyomására szabadon engedték a Nicaraguában ártatlanul bebörtönzött 11 lelkészt

Facebook/Mountain Gateway

2024. 09. 06.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma bejelentette, hogy közbenjárásukra Nicaraguában 135 politikai foglyot bocsátottak szabadon, köztük egy csapat lelkészt és szolgálati vezetőt, akik egy amerikai székhelyű keresztény szervezet missziójának keretében tartózkodtak az országban.

Az előzményekről – vagyis arról, hogy tömeges gyülekezetbezárással és megadóztatott tizeddel szorongatja a helyi kormányzat a hívőket – ebben a cikkben írtunk részletesen.

Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó elmondása szerint humanitárius okokból engedték szabadon az említett személyeket és leszögezte, hogy

„Senkit sem szabad börtönbe zárni azért, mert békésen gyakorolja a szabad véleménynyilvánításhoz, egyesüléshez és vallásgyakorláshoz fűződő alapvető jogait.”

A szabadon engedett foglyokat a szomszédos Guatemalába szállították, ahol várják, hogy elbírálja menedékkérelmeiket az Egyesült Államok. A  kiengedett 135 főből 13-an a Mountain Gateway nevű, texasi székhelyű vallási szervezethez tartoznak, akik közül 11 fő lelkész, és a CBN közlése szerint a lelkészi szolgálatuk miatt vettek célba.

Őket a portál információi szerint 12 és 15 év közötti börtönbüntetésre és fejenként több mint 80 millió dolláros bírságra ítélte a bíróság.

„A nicaraguai hatóságok igazságtalanul vették őrizetbe ezeket a személyeket, amiért gyakorolták a véleménynyilvánítás, az egyesülés és a békés gyülekezés, valamint a vallás és a meggyőződés alapvető szabadságát” - üzente Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Más politikai foglyokat továbbra is fogva tart a nicaraguai rezsim. Ezért „az Egyesült Államok ismételten felszólítja a nicaraguai kormányt, hogy haladéktalanul hagyjon fel állampolgárainak önkényes letartóztatásával és fogva tartásával, akik csupán alapvető szabadságjogaikkal élnek” - mondta Sullivan.

(CBN / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!