Amerikai nyomásra visszakozhat Irán? Fehér házi tisztviselők szerint Teherán újragondolhatja Izrael megtámadását
A diplomáciai erőfeszítéseknek és a katonai erődemonstrációnak köszönhetően
Amerikai nyomásra visszakozhat Irán? Fehér házi tisztviselők szerint Teherán újragondolhatja Izrael megtámadását

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 08. 08.
A Fehér Ház tisztségviselői úgy vélik, hogy az intenzív diplomáciai erőfeszítéseknek, amelyek célja Irán megtorlásának mérséklése Iszmail Haníje Hamász-vezér múlt heti teheráni meggyilkolása miatt, lehet, hogy van hatása - írta kedden a Washington Post, miközben arról is beszámolt, hogy a Biden-kormányt felháborította a merényletek időzítése.

A Közel-Kelet felkészült egy esetleges újabb támadási hullámra Irán és szövetségesei részéről Hanije, valamint Fuad Sukr, a Hezbollah katonai csúcsparancsnokának likvidálása után, akivel órákkal korábban egy bejrúti izraeli légicsapás végzett. Míg Izrael nyilvánosan nem kommentálta Hanije halálát, Teherán Jeruzsálemet tette felelőssé az akcióért, és fogadkozott, hogy meg kell fizetnie azért.

Az elmúlt napokban az Egyesült Államok - nyugati és közel-keleti szövetségeseivel együtt - számos erőfeszítéseket tett, hogy mind Iránt, mind Izraelt az eszkaláció megakadályozására kényszerítse. 

Bár egy iráni támadás kockázata még mindig magas, a Fehér Ház tisztviselői a The Washington Postnak azt mondták, hogy az amerikai erőfeszítések talán kezdenek kifizetődni, és

fennáll a lehetősége annak, hogy Irán újragondolja álláspontját.

A névtelenségük megőrzése mellett nyilatkozó tisztviselők szerint Teherán arra a következtetésre jutott, hogy Hanijét nem egy precíziós rakéta, hanem egy olyan bomba ölte meg, amelyet előzőleg becsempésztek a szobába, ahol tartózkodott, és távolról robbantottak fel, ahogyan azt a jelentések sugallták.

Mindez arra késztetheti Teheránt, hogy visszalépjen Izrael megtámadásával kapcsolatos fenyegetésétől - mondták a tisztviselők, hozzátéve, hogy a múltban Irán maga is hajtott végre hasonló támadásokat külföldön.

Washington hajlandósága arra, hogy katonai erejét demonstrálja a térségben, szintén arra késztetheti Iránt, hogy kétszer is meggondolja a támadást.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter az elmúlt napokban több lehetséges amerikai katonai lépést is felvázolt annak érdekében, hogy segítsen megvédeni Izraelt az Irán és megbízottjai esetleges támadásaitól, valamint az amerikai csapatok védelmét, beleértve további vadászgépek telepítését.

A USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó "még ebben a hónapban" felváltja a USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozót a térségben.

Egy amerikai tisztviselő szerint

a USS Theodore Rooseveltről mintegy tucatnyi F/A-18-as vadászrepülőgép és egy E-2D Hawkeye felderítő repülőgép repült hétfőn az Ománi-öbölből egy közel-keleti katonai bázisra.

A haditengerészet repülőgépeinek szárazföldi telepítése várhatóan ideiglenes lesz, mivel a légierő F-22-es vadászrepülőgépeinek egy százada ugyanerre a bázisra tart az alaszkai állomáshelyéről. A nagyjából tucatnyi F-22-es várhatóan a következő napokban érkezik a Közel-Keletre - mondta a tisztviselő, aki névtelenséget kérve beszélt a csapatmozgásokról.

A lépésekkel beváltották Joe Biden amerikai elnök múlt héten tett ígéretét Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek, amelyet annak ellenére tett, hogy az elnök állítólag feldühödött Hanije meggyilkolása miatt.

Közben iráni tisztviselők cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint az ország új orosz Szuhoj Szu-35-ös vadászrepülőgépek szállítását várná - jelentette a Szabad Európa Rádió.

(TimesofIsrael/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!