"A számok még változhatnak, kilenc ember állapota nagyon súlyos, 5-6-é pedig közepesen súlyos" - áll a közleményben. "A lövöldözőt ártalmatlanná tettük. A helyszínen halottak és több tucatnyi sérült van" - tájékoztatott Michaela Richterová rendőrségi szóvivő.
A közszolgálati hírtelevízióban megszólaltatott szemtanúk szerint a rendőrök a merénylőt a helyszínen agyonlőtték.
A Seznam Zprávy hírportál értesülését, miszerint az elkövető a bölcsészkar egyik 24 éves hallgatója, a rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A tragédia okai egyelőre ismeretlenek. Több médium azt jelentette, hogy a fiatalember korábban agyonlőtte az apját, és a rendőrség csütörtökön délben körözést adott ki ellene. Ezt követően történt a súlyos incidens.
Monika Nováková, a közép-csehországi mentőszolgálat szóvivője a CTK hírügynökségnek megerősítette, hogy a Kladno melletti Hostoun településen, a feltételezett elkövető lakásán egy rendőrkommandó és a mentők délután egy holttestet találtak, amelynek azonosítása folyamatban van.
A rendőrség és a mentőszolgálat röviddel a lövöldözés után nagy erőkkel vonult ki a Palach térre, a bölcsészkar épületét és annak környékét azonnal lezárták.
A lövések idején a bölcsészkar épületében mintegy 200-300 ember tartózkodott, s a környéken is nagyon sokan voltak.
A rendőrség felkérte a prágaiakat és a turistákat, hogy ha lehet, kerüljék el a környéket, az ott lakókat pedig arra, hogy ne hagyják el otthonukat. A helyszínen készült felvételek tanúsága szerint diákok feltett kézzel léptek ki az épületből annak kiürítése közben.
(MTI / Hetek)