Ez egy véleménycikk.

Szükségségszerűen újra és újra azonban önmaguk kínos paródiájába fulladnak, amikor agresszív intoleranciával követelik ki a másképp gondolkodók behódolását.

Teszik ezt úgy, hogy minden szégyenérzet nélkül alkalmazzák a kettős mércét, azaz semmit sem biztosítanak a másik félnek abból a türelemből, tiszteletből, amit oly hevesen követelnek ki maguknak.

Felmerül a jóhiszemű emberben, hogy mindezt esetleg csak szimpla éretlen ostobaságból teszik-e, de az elképesztően céltudatos és hatékony lobbimunkájuk arra enged következtetni, hogy itt bizony a legnagyobb jóindulattal sem hivatkozhatunk tudatlanságból elkövetett akciókra…

Minden jel arra mutat, hogy az önmagát féktelenül dicsőítő civilizációnk olyan mindent megrázó értékválságba jutott, amelyben teljesen visszájára fordulnak az emberiség – az emberségesség alapvető fundamentumai. 

Szelektív érzékenység

Betiltják a hím naposcsibék leölését például, miközben a világ legtöbb halálos áldozatát az abortuszok „termelik ki”. Az elborzasztó statisztikák szerint a magzatok anyaméhben való abortálása önmagában több emberi lényt pusztít el, mint amennyit a tíz egészségügyi vezető halálok összesen.

A leggyomorforgatóbb mindebben az, hogy „gyűlöletbeszédnek” bélyegeznek minden olyan megszólalást, amely a magzatokat élő emberként, abortálásukat pedig gyilkosságként definiálja.

Persze mindezt a nők jóléthez való jogának a védelmében.

Míg a nők abortuszhoz való jogáért kardoskodnak, társadalmunk mélyen megveti azokat a súlyos krízisben lévő várandós „sorstársnőiket”, akik abortusz helyett inkább kihordják és örökbe adják magzataikat olyan családoknak, akik boldog és hálás szívvel nevelik fel  a piciket.

Hasonló abszurditással képviselik fennhangon, hogy meg kell védeni a világ „áldozatait” az elnyomástól, hátrányos helyzettől,

de valahogy a mindenáron megóvni szándékozottak körét kizárólag az alternatív szexuális orientációval bíró személyek alkotják...

Javarészt elenyésző - egyébként lét-, és emberjogi értelemben biztonságot élvező - kisebbséget védenek ezer decibellel, miközben

egyetlen szót sem ejtenek a világ valódi áldozatairól, a szélsőséges nyomorban valóságosan szenvedő milliárdos tömegekről, a háborús erőszak által sújtottakról, a modern kori rabszolgaság, a szexipar, az emberkereskedelem kiszolgáltatottjairól.

Megtévesztő módon állnak ki a rasszizmus áldozatai mellett, míg a harmadik világban milliószámra éhen, a szomjan, vagy fegyverek által halni hagyott színes bőrű gyermek iránti közönyük dermesztő.

Nem véletlenül a gyerekekre hegyezem ki a mondanivalómat.

Ők ugyanis semmilyen nyakatekert logikával sem lehetnek a klasszikus „áldozathibáztatás” alanyai. Igaz, az ő érdeküket is szívén viseli a lobbi, hiszen buzgón igyekeznek őket elidegeníteni biológiai nemüktől és születési családjaiktól a világ "haladóbb országaiban".

Kailash Satyarthi Nobel-békedíjas gyermekjogi aktivista nemes egyszerűséggel fogalmazza meg – a gyermekrabszolgaság okán - a  valódi áldozatokat kizsákmányoló világ legfőbb jellemzőjét:

„A világ képes arra, hogy felszámolja a gyermekmunkát. Meg van hozzá a technológia. Megvannak az erőforrások. Megvannak a törvények és a nemzetközi megállapodások. Minden megvan, csak az együttérzés hiányzik belőlünk.”

Valódi együttérzés híján viszont csupán e önmagát kéjjel felmagasztaló lobbi fülsüketítő rikácsolása hallatszik ki, miközben a valódi áldozatok „néma sikolyai” betöltik az egész Földet...