MEGALKUVÁS NÉLKÜL! A világ rohamléptékben változik, a hírek cunamija könnyen betemethet. Egy valami azonban nem változik: az ügy, amelyet a Hetek az olvasóival közösen képvisel. A hit, a család és a nemzet szeretete. Az előfizetésével most ön is támogathatja ezt a fontos munkát: részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.
Justin Trudeau közölte, döntése azt követően válik érvényessé, hogy pártja megválasztja új elnökét, aki egyben miniszterelnökként is tovább dolgozik. Lemondását bejelentő nyilatkozatában a liberális politikus többi között azt mondta, hogy Kanada megérdemel egy működőképes parlamentet, amelyet - szavai szerint - teljes mértékben hatalmába kerítette az obstrukció, és amelyet a "produktivitás" teljes hiánya jellemez.
Kormányát egyben úgy jellemezte, hogy Kanada leghosszabb ideig hivatalban lévő kisebbségi kormánya volt.
Tisztségviselők ezzel egy időben közölték, hogy március 24-ig felfüggesztik a parlament működését. A kanadai ellenzék három pártja jelezte, hogy márciusban, a parlament újbóli összeülését követően a liberális párti kormány elleni bizalmatlansági indítvány elfogadtatása lesz a céljuk.
Kanadában októberben tartanának szövetségi törvényhozási választást, de a kormány bukása esetén előrehozott választások következhetnek, amelynek esélyese a Pierre Poilievre vezette konzervatív párt.
A kisebbségi kormányt vezető Liberális Párt társadalmi támogatottsága jelentősen meggyengült az elmúlt időszakban. A közvéleménykutatások szerint a Konzervatív Párt jelenleg a választók 43-45 százalékának támogatását élvezi, míg a kormányzó Liberális Párt mögött az emberek 20 százaléka áll, és szintén 20 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik a baloldali Új Demokrata Párt.
Kanadában Trudeau vezetése alatt
jelentősen csorbultak a szabadságjogok, elszálltak az árak, és az országba áramló nagy számú iszlamista bevándorló is problémákat okozott.
2014-ben abszurd megjegyzést tett arról, miszerint a kanadai költségvetés „magától egyensúlyba kerül”, és a 2021-ben egy másik hasonlót, miszerint „megbocsátják nekem, ha nem gondolok a monetáris politikára”. A miniszterelnök úgy költötte az adódollárokat, mint egy részeg tengerész: olyan bénító nemzeti szén-dioxid-adót vezetett be, amely évek óta mérgeli a kanadaiakat minden politikai irányzatban. A lakhatási és fűtési árak sok kanadai tartományban megfizethetetlenné váltak.
A 2019-es és 2021-es kanadai választásokba való kínai beavatkozással kapcsolatos vádak még mindig nem tisztázottak. A Covid-járvány alatti drákói, diktatórikus intézkedései, a szabadságkonvoj és a vészhelyzeti törvény szégyenletes alkalmazása miatt hírhedtté vált az egész világon. Két amerikai elnökkel, Donald Trumppal és Joe Bidennel is jeges volt a viszonya.
Ahelyett, hogy megoldásokat kínált volna, Trumpnak panaszkodott az összes kanadai termékre kivetett 25 százalékos vámok gazdasági következményeiről, ami viccekhez, gúnyolódásokhoz és mémekhez vezetett arról, hogy Kanada az 51. amerikai állam lesz, Trudeau pedig a „kormányzója”.
(MTI/Hetek)