Ez egy könyvajánló (Disraeli - Robert Blake)

1. KUDARCOK

Ifjúkori vállalkozása, a Representative c. újság elindítása hatalmas kudarcba fulladt. Politikai karrierje elején négyszer is megpróbált bejutni a parlamentbe, sikertelenül. Kormányzatra kerülve az ő feladata volt összeállítani a költségvetést, de ez a bonyolult feladat kifogott rajta, és még a parlamentben elmondott öt órás beszédével sem tudta megmenteni a helyzetet, visszadobták a tervét. 
 

2. REGÉNYEK

Disraeli számos regényt írt élete során. Fiatalként írt könyvei (Vivian Grey, The Young Duke) azonban inkább kárt, mint hasznot hoztak a számára. Frivol és cinikus jellegük miatt még 50 évvel később is támadták kritikusai, hogy ő valójában sohasem volt valódi konzervatív. Ő később ezeket „ifjúkori indiszkréciónak”, illetve a „fiatalság tévedésének” minősítette. Későbbi regényei sem értek fel a kortárs nagy írók - Dickens, Thackeray, Trollope - műveinek szintjéhez. 

3. ZSIDÓ ÉS OLASZ

Disraeli zsidó és olasz származása közül sokak szerint inkább az olasz volt a domináns. A zsidók, akik az ő korában feljutottak a társadalom csúcsára, csendes, prudens személyiségek - az elvek emberei voltak, akik magas erkölcsi normákat vallottak. Disraeliben ugyanakkor inkább a mediterrán karakter sztereotípiái mutatkoztak meg - büszke volt és önérzetes, extrovertált és élénk eszű, nagylelkű és érzelmes, a konfliktusokat felvállaló, extravagáns, színpadias, folyton összeesküvésekre gyanakodó, kissé intrikus személyiség. És nagyon rosszul bánt a pénzzel. Családjával ellentétben ő egy atipikus angol zsidó volt.

4. BYRON, CINIZMUS, MELANKÓLIA

Fiatal korában különösen, de később is nagy tisztelője volt Byronnak, akinek a 19. század elején-közepén élő fiatalok generációjárás való befolyása hihetetlen nagy volt. Byron volt a kaland, a szabadság, a romantika, és a misztérium szimbóluma. Az angol költőben az irodalmi zsenialitás keveredett a nagyvilági cinizmussal, a színházi melankóliával, az arisztokraták világmegvetésével, a politikai liberalizmussal és a szexuális szabadossággal. Disraelit lenyűgözte Byron rövid életének minden mozzanata. Érdekes, hogy ebben a fiatalos rajongás időszakában lett súlyosan beteg - idegösszeroppanást kapott, amiből három évébe telt ebből felépülnie. Ebben a melankolikus időszakban egyszer a következőt írta:

„Hogy valaha fogok-e bármi olyat tenni, amely által kiemelkedek majd a tömegből, azt nem tudom… De az biztos, hogy én egyike vagyok azoknak, akiket a mérsékelt siker nem elégíthet ki.”

 

5. JERUZSÁLEM HATÁSA

Ifjúkorában 16 hónapos utat tett a Közel-Keleten, ami életének egy meghatározó élménye lett. Egész későbbi politikáját meghatározta a török-barátság, amelynek oka arra vezethető vissza, hogy a törökök ekkoriban toleránsan, sőt nagyvonalúan bántak a zsidó kereskedőkkel és bankárokkal. De Disraelit az egész Közel-Kelet megbabonázta. Jeruzsálem az út fénypontját jelentett a számára: „Mintha egy villám csapott volna belém. Egy csodálatos város tárult a szemeim elé. Nincs még egy ilyen vad és rettenetes és puszta látvány, mint a Jeruzsálemet körülvevő vidék - sötét, sziklás, súlyos… Athén kivételével nem láttam egyetlen várost sem, amely ennyire mellbevágott volna.” Később utazásának „legüdítőbb élményeként” emlékezett jeruzsálemi látogatására.

6. IFJÚKORI TÖRVÉNYTELEN KAPCSOLAT

1833-ban a viszonyt kezdett egy házas asszonnyal, amely három éven át tartott. Később, miután megházasodott, már nem bonyolódott bele törvénytelen kapcsolatokba. De ez a fiatalkori viszony később sok kárt okozott neki, és hozzájárult ahhoz a bizalmatlan légkörhöz, amely hosszú időn keresztül a személyét körüllengte.
 

7. ZSIDÓ ÉS KERESZTÉNY

Miután apja összeveszett a helyi zsinagóga vezetőivel, a család keresztény hitre tért - Disraeli is anglikánnak vallotta magát. Fontosnak tartotta, hogy Jézus Krisztus zsidó származású volt. Felfogásában a zsidók voltak a proto-keresztények, és a kereszténység nem más, mint a beteljesedett judaizmus. Egyszer így nyilatkozott:

„Hát mi lesz a te kereszténységedből, ha nem hiszel az ő judaizmusukban?”

Ugyanakkor mind a kereszténységhez, mint a judaizmushoz való viszonya ellentmondásos volt. A zsidókat mint egyfajta ősi arisztokráciát látta. A vallásról szóló írásai arról árulkodnak, hogy nem lehetett komolyabb, személyes Istenélménye. Életrajzírója szerint ugyanakkor tagadhatatlanul hitt Jézus istenségében és a feltámadásban is. A római katolicizmust ugyanakkor élesen kritizálta, és a katolikus írekkel sem tudott soha sem igazán kijönni. Angliában is az anglikán felekezet protestáns, evangéliumi keresztény vonalát támogatta, nem a ritualista felső papságot.

8. VÉLEMÉNYE A BEVÁNDORLÁSRÓL

A gyarmatokról Angliába áramló bevándorlást komoly problémának tartotta, egyik regényében így ír erről: “Arról beszélek, hogy évente több, mint 300 000 idegen érkezik erre a szigetre. Hogyan fogjuk élelmezni őket? Hogyan fogjuk ruházni őket? Hogyan fogunk fedelet biztosítani a fejük fölé? (…) Gondolj a történelemre - hiszen te magad is olvasott ember vagy -, gondolj a hatalmas Római Birodalom bukására! A barbár népek inváziói, a gótok és vizigótok, a lombardok és hunok sem foghatóak ehhez a hatalmas népvándorláshoz!”

9. KITARTÁS

44 éven keresztül volt parlamenti képviselő, de csak ennek az időszaknak a végén, hat éven keresztül volt miniszterelnök. 

10. ARISZTOKRÁCIA ÉS DEMOKRÁCIA

Disraeli újra és újra hangsúlyozta, hogy hisz az arisztokrácia létjogosultságában. “Ha az ember megvalósítsa a demokráciát, akkor idővel ennek a döntésnek a következményeivel is számolnia kell” - fogalmazott. Ezek a következmények szerinte - többek között - az érzelmi alapon történő háborúzás, a becstelen békemegállapodások, az ingatlanok értékének a csökkenése, illetve a szabadság mértékének a csökkenése. 

11. LIBERÁLIS SAJTÓ AZ IDEGEN HATALMAK KEZÉBEN

Az angol konzervatív sajtó hátrányos helyzetével kapcsolatban egyszer így nyilatkozott:

“De hiszen nincsenek újságjaik, pedig az országot az újságok irányítják. A liberális lapokat mind idegen hatalmak pénzelik. Ennyit a sajtószabadságról!”
 

12. VIKTÓRIA KIRÁLYNŐVEL VALÓ KÜLÖNLEGES KAPCSOLAT

Disraeli és Viktória királynő szoros baráti kapcsolatba kerültek. Disraeli igazi romantikus, sőt, szentimentális módon viszonyult a koronához, amely nem kis mértékben imponált a királynőnek. A levelei ugyanakkor teljesen mások voltak, mint a korábbi száraz beszámolók, amelyeket a királynő kapott más miniszterelnököktől. Disraeli vicces és életszerű portrékat írt a kortársairól, amely nyilván szórakoztató és informatív is volt Viktória királynő számára.