Gold 2000-től kezdődően 22 éven át volt a Jeruzsálemi Biztonsági és Külügyi Központnak az elnöke. 1953. július 25-én született Hartfordban, Conn. államban, és konzervatív zsidó családban nőtt fel. Általános iskolai tanulmányait a Hartfordi Ortodox Jesivában végezte.

A New York-i Columbia Egyetemen szerzett alapdiplomát, mesterdiplomát és doktori címet, közel-keleti politikából. Szakdolgozatát a szaúdiakról írta. 1980-ban alijázott.

„Dore tökéletes tudós-diplomata volt. Minden nyilvános szerepében az intellektuális, tudományos és erkölcsi kiválóság szintjét hozta”

- mondta Dan Diker, a jeruzsálemi központ jelenlegi elnöke a JNS hírportálnak. „Abban az időben nem sok olyan diplomata volt, aki egyben doktorált is. Ő a mélység, az intellektuális és tudományos életerő egy egészen más szintjét hozta” - mondta.

„Lemondott amerikai állampolgárságáról, hogy Izrael ENSZ-nagykövete lehessen, amelyet a legnagyobb tudományos és intellektuális kitüntetéssel töltött be. Ez volt az az egyedülálló aspektus, amelyet a pozícióba hozott” - tette hozzá az intézet elnöke.

Gold új utat nyitott az amerikai olimok, vagyis „bevándorlók” számára is, akik az izraeli kormány legmagasabb szintjén szolgálnak.

„Egy amerikai születésű, Connecticutból származó izraeli, akit ’jenki izraeli’-ként ismertek. Ő egyengette az utat azok számára, akik utána jöttek.” - mondta Diker.

A Gold nyomdokaiba lépett prominens amerikai-izraeliek közé tartozik Michael Oren, Izrael korábbi amerikai nagykövete; Ron Dermer, aki jelenleg stratégiai ügyekért felelős miniszter; és Caroline Glick, a JNS korábbi főszerkesztője, akit nemrég a miniszterelnök nemzetközi ügyekért felelős tanácsadójává neveztek ki.

„Netanjahu miniszterelnök nagyra becsülte őt, mint az egyik legmegbízhatóbb és leghűségesebb tanácsadóját”

- mondta Diker.

A miniszterelnök közleményt adott ki Gold halálával kapcsolatban, amelyben „termékeny tudományos kutatónak, briliáns izraeli diplomatának és közeli személyes barátnak” nevezte őt.

„Dore több mint három évtizeden át elkísért engem, mint egy páratlan, elhivatott tanácsadó” - mondta Netanjahu. „Egyedülálló intellektuális integritással, munkabírással és Izrael állam iránti őszinte szeretettel volt megáldva”.

Netanjahu Goldnak tulajdonította azt is, hogy hozzájárult az Ábrahámi Megállapodásokhoz, az Izrael és több arab ország közötti 2020-as normalizációs megállapodásokhoz.

„Hazánknak hiányozni fog Dore, a feleségemnek és nekem is hiányozni fog. Sara és én mély részvétünket fejezzük ki feleségének, Ofra-nak és családjának. Legyen áldott az emléke”

- mondta Netanjahu.

Gold külpolitikai tanácsadó lett már Netanjahu első hivatali ideje alatt, de ezt megelőzően is együtt dolgozott Netanjahuval, amikor 1993-ban a Likud párt vezetője lett.

Gold közvetlenül részt vett az 1997-es hebroni megállapodáshoz vezető tárgyalásokban és a „Jegyzőkönyv” című dokumentumban, amelyre nagyon büszke volt, mivel az távol tartotta a Palesztin hatóságot Jeruzsálemtől. Netanjahu és Gold az előző kormánytól örökölték meg az oslói egyezményeket, de „Dore az első pillanattól kezdve nagyon kritikusan állt Oslóhoz” - mondta Diker.

„Emlékszem, hogy beszélgettünk róla, amikor a szerzők és az aláírók aláírták. Ez még 1993-ban történt. Azt mondta: 'Ezek Jeruzsálemet akarják'. És igaza volt. Teljesen helyesen látta előre. Minden Jeruzsálem körül robbant ki 2000-ben” - mondta.

Gold már akkor hangsúlyozta Izrael történelmi és törvényes jogait, amikor mások még ezt nem tették. Gold szerint a palesztinai arab fél a jogokra összpontosított a tárgyalásokon, míg Izrael csak a biztonságra, és hátrányt jelentett, ezért szorgalmazta a „jogalapú diplomácia” fontosságát. 

„Újító volt” - mondta a JNS-nek Fiamma Nirenstein olasz-izraeli újságíró és volt olasz parlamenti képviselő, aki goldot közeli barátjának tekintette. „El kell gondolkodni azon a mentalitáson, amely oly sok éven át létezett, miszerint békét kell kötnünk, a megszállás miatt bűntudatot kell éreznünk. Gold azonban Izrael törvényes jogairól beszél” - mondta.

„Amikor nagyszerű beszédeket mondott Jeruzsálemről, Jeruzsálem eredetéről, a zsidó népről és Jeruzsálemről, valóban túllépett a politikuson, és azzá a történésszé vált, aki mindig is volt”

- tette hozzá.

Harold Rhode, az amerikai védelmi miniszter hivatalának korábbi iszlám ügyekkel foglalkozó tanácsadója a JNS-nek elmondta, hogy Gold előrelátó volt. Megértette, hogy mennyire fontos megérteni a másik fél mentalitását.

Rhode, aki Iránban járt egyetemre és perzsául beszél, elmesélte, hogyan kereste meg őt Gold, hogy írjon egy cikket az iráni tárgyalási magatartásról. Az eredményt, „Az iráni tárgyalási magatartás forrásai” című írást még ma is szívesen olvassák - mondta.

„Megértette, hogy valami ilyesmi rendkívül hasznos lenne bárki számára, aki az irániakkal próbál tárgyalni” - mondta Rhode. „Nem hiszem, hogy [a témában] ezen kívül bármi más is megjelent volna. És ez Dore kezdeményezése volt.”

„Ha megpróbálsz a másikkal tárgyalni, legyen szó törökökről, perzsákról vagy arabokról, meg kell értened a pszichéjüket, azt, hogy hogyan gondolkodnak. És ez a megértés nem gyakran fordul elő a diplomaták között” - mondta.

„Dore megértette, hogy ez miért olyan fontos. Azért érdekelték ezek a dolgok, mert ezek barátságokat vagy kapcsolatokat teremthetnek és törhetnek meg. Megalapozhatják vagy megtörhetik a tárgyalásokat” - mondta Rhode.

Gold számos könyvet és cikket írt az izraeli-arab konfliktusról, az izraeli elrettentő politikáról és a regionális terrorfenyegetettségről.

Könyvei mind a New York Times bestseller listájára kerültek, köztük a Hatred's Kingdom: How Saudi Arabia Supports the New Global Terrorism (A gyűlölet királysága: Hogyan támogatja Szaúd-Arábia a nemzetközi terrorizmust), The Rise of Nuclear Iran: How Tehran Defies the West (A nukleáris Irán felemelkedése: Hogyan dacol Teherán a nyugattal) és a magyarul is megjelent The Fight for Jerusalem: Radical Islam, the West, and the Future of the Holy City (Harc Jeruzsálemért: A radikális iszlám, a Nyugat és a Szent Város jövője), amelyben az Izraellel szembeni arab ellenségeskedést és a Jeruzsálem státuszáért folytatott diplomáciai csatát elemezte.

Dore Goldot Jeruzsálemben búcsúztatja felesége, Ofra, két gyermeke és hat unokája.

Felderül Jeruzsálem igazsága

Dore Gold több interjút adott a Heteknek és az ATV-nek. Egy részlet a 2008-ban készült beszélgetésből, amely a Jeruzsálemről szóló könyve kapcsán készült:

Nagykövet úr, Ön nemrég könyvet írt a Jeruzsálem körüli vitákról és harcokról. Ön szerint melyik leírás jellemzi jobban a várost: a három egyistenhívő világvallás békés együtt élésének központja, vagy a köztük lévő feszültségek epicentuma, amely akár egy apokaliptikus konfliktus kiindulópontja is lehet? 

Jeruzsálem egy olyan város, amelynek védelmezőre van szüksége, aki biztonságot tud adni a számára. Mióta Izrael 1967-ben egyesítette Jeruzsálemet, valamennyi nagy vallás, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám is hozzáférhet a városhoz és a szent helyekhez, ahol a híveik imádkozhatnak. Ha Izrael elkövetné azt a hibát, hogy beleegyezik Jeruzsálem újrafelosztásába, az én megítélésem szerint ez sokkal nagyobb káoszt eredményezne. Veszélybe sodorná azt, hogy a nagy világvallások hozzáférhessenek a szent helyeikhez. A felosztást a radikális muzulmánok valószínűleg az apokaliptikus események elindításaként értelmeznék. Ezért Jeruzsálem felosztása ahelyett, hogy békét eredményezne, a következő nagy konfliktus kirobbanásához vezethet.

A legélesebb viták az Óvárosban található Templom-hegy körül zajlanak. Miért?

A Templom-hegy az a hely, ahol Salamon ókori Temploma állt, amelyet maga Salamon király építtetett. Az ókori Izraelben a zsidók úgy tekintettek rá, mint arra a pontra a Földön, amely összeköti az ember földi létét Isten mennyei létével. Ez volt számukra az a hely, ahol a kettő igazából találkozik, ez volt az a hely, ahol a teremtés kezdődött. Ezért amíg állt a Templom, a Templom-hegy legfontosabb részébe, amelyet a Szentek Szentjének neveztek, csak a főpap mehetett be évente egyetlen alkalommal. Hosszan kellett készülnie arra a pillanatra, amikor oda beléphetett, mivel a zsidók nagyon mélyen tisztelték ezt a helyet. Miután a rómaiak lerombolták a második templomot, a zsidók továbbra is a Templom-hegy felé fordulva imádkoztak és amikor csak erre lehetőségük volt, igyekeztek felkeresni Jeruzsálemet. Tény az, hogy a muzulmánok számára is bizonyos értelemben fontos volt a Templom-hegy. Ugyanakkor a muzulmánok legszentebb helye az Arab-félszigeten, Mekkában van, ahol a nagy mecset áll a mekkai Kába kővel, amelynél a muzulmánok imádkoznak. A másik szent hely Medina, amely a Mohamed halála után létrejött első iszlám állam fővárosa volt. Jeruzsálem ezért csak a harmadik legszentebb helye a muzulmánoknak, és valószínűleg ennek is fő oka az, hogy a város már korábban a zsidók számára a legszentebb hely volt. A muzulmánok rendelkezésére áll ma az al-Aksza mecset a Templom-hegy déli oldalán, valamint a Sziklamecset. Ez utóbbi nem is tekinthető igazán mecsetnek, hanem inkább egy szentély, amely ugyanazon a sziklán áll, mint ahol a Szentek Szentje állt annak idején. A muzulmán álláspont az idők során változott a Templom-heggyel kapcsolatban. 

Hogyan és miért történt ez?

Az utóbbi években sajnálatos módon elterjedt egy új álláspont, amelyet Jasszer Arafat fogalmazott meg, amikor Ehud Barak izraeli miniszterelnökkel és Bill Clinton amerikai elnökkel tárgyalt Camp Davidben, 2000 júliusában. Akkor Arafat kijelentette: soha nem is állt zsidó templom Jeruzsálemben. Ezt a sajtó is felkapta, és a következő napokban több újságban is az jelent meg, hogy a Templom talán Nabluszban állt, ami ma a Nyugati part területén van, vagy épp Jemenben, de semmiképp nem Jeruzsálemben.

Mi volt a célja Arafatnak ezzel a történelemtagadással?

Azért kezdte el hangoztatni a Templom tagadását, hogy aláaknázza Izrael és a zsidók Jeruzsálemmel kapcsolatos igényét. Azt gondolta, hogy egy ilyen hajmeresztő ötlettel akár arra is terelheti a gyanút, hogy valójában a gazdasági érdekek, vagy az olaj az igazi ok, és ezzel maga mellé tud állítani számos nyugati értelmiségit és egyházi személyt. Clintonnak azonban egy ponton elege lett, és nagyon felháborodott Arafat állításai miatt. Azt mondta Arafatnak: várjon csak egy pillanatra, az Újszövetségben Jézus maga is felment a Templom-hegyre és meglátogatta a Templomot, sőt maguk a korai apostolok is áldozatot mutattak be a Templomban. Arafat szemébe vágta, hogy nemcsak a judaizmus, hanem a kereszténység állításait is tagadja. De a palesztin vezető kitartott az állítása mellett, amely azóta elterjedt az egész iszlám világban.

Csak az iszlám világban? Úgy tűnik, hogy Európában is népes tábora van akadémiai körökben és egyetemeken az ilyen történelmi revizionizmusnak.

Európában népes tábora van annak a nagyon világi, posztvallásos véleménynek, amely szerint a Biblia csak egy tündérmese. Ennek az álláspontnak a képviselői a történelmet kizárólag a régészeti eredmények alapján akarják meghatározni, és figyelmen kívül hagyják a Bibliát, mint történelmi forrást. A dolog iróniája az, hogy azokat az európaiakat, akik egy platformra kerültek a radikális iszlámmal, rendszeresen nagyon drága konferenciákra hívják meg a Közel-Keletre, hogy ott elemezzék a Templom-tagadási elméletüket. Számukra talán szerencsétlenség, de a mi számunkra szerencse, hogy a Templom-hegyen és annak közelében, Dávid ősi városában a legújabb felfedezések teljesen kihúzták a talajt a Templom-tagadók alól. Az itt talált régészeti leletek azt bizonyítják, hogy nagyon sok történet, amelyekről a Bibliában olvasunk, ma már pontosan beazonosítható és igazolható.