Az ukrajnai megszállt területeken tartózkodó keresztényeknek földalatti mozgalmat kell létrehozniuk amiatt, hogy az orosz erők erőszakkal elviszik a helyi gyülekezetek vezetőit. A Release International keresztény szervezet információi szerint az orosz katonák már Melitopolban leállították a három legnagyobb protestáns gyülekezet működését.
Az egyik melitopoli baptista gyülekezetben a hívők éppen együtt énekeltek, amikor orosz katonák rájuk törtek, félbeszakították az istentiszteletet, felírták a résztvevők nevét, majd ultimátumot adtak a gyülekezet pásztorának, hogy két napja van elhagyni a várost.
Nyáron egy másik gyülekezetet is bezárt az orosz haderő, az épületen lévő keresztet leszedték, és “kulturális és sport-komplexumot” csináltak a létesítményből.
Egy Melitopolhoz közeli településen is az orosz katonák félbeszakították az istentiszteletet, bezárták a helyi gyülekezetet, a hívőknek pedig azt mondták: “A népszavazás után már nem lesztek itt. Csak egyetlen hitünk van: az ortodox hit”.
Mariupolban és Liszicsanszkban szintén a hitéleti tevékenységeik beszüntetésére kényszerítették a megszálló oroszok a helyi keresztény közösségeket, a pásztorokat letartóztatták, a Bibliákat és keresztény témájú könyveket pedig kidobálták. A helyi keresztények összegyűjtötték és elrejtették a könyveket.
A Release International szerint nem újkeletű, hogy az orosz katonák zaklatják a protestáns hívőket és bezárják a gyülekezeteket.
Ugyanezt tették, miután elfoglalták és elcsatolták a Krími félszigetet 2014-ben. (…) Az ukrán keresztények már voltak ilyen helyzetben. Ugyanabba a földalatti mozgalomba kényszerülnek, mint a szovjet érában. A történelem azonban intő jelként kell hogy szolgáljon Oroszország számára: a keresztény hit túlélte a 70 éves szovjet elnyomást, és hasonló körülmények között virágzik Kínában is. Az üldöztetés megerősítheti az egyházat”
- mondta Paul Robinson, a keresztény szervezet igazgatója.
(Christian Today / Hetek)
A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!