Drámai adatok: rendkívül kevés gyermek születik, elképesztő mértékben fogy a népesség
Drámai adatok: rendkívül kevés gyermek születik, elképesztő mértékben fogy a népesség

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 09. 27.
Az előzetes adatok szerint 2024 augusztusában 6703 gyermek született és 10 009 ember halt meg; a tavalyi év augusztusához képest a születések száma 13 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 1,9, a halálozásoké 1,2 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint 2024 augusztusában 6703 gyermek született, 13 százalékkal, 1020 újszülöttel kevesebb, mint 2023 augusztusában. Ebben a hónapban 10 009 ember hunyt el, ami 1,2 százalékkal, 123-mal több az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2023. augusztusi 2163-mal szemben 3306 volt. Házasságot idén augusztusban 6710 pár kötött, 1,9 százalékkal, 128-cal több, mint egy évvel korábban.

A közlés szerint 2024. január-augusztusban 51 463 gyermek jött világra, 10 százalékkal, 6017-tel kevesebb a 2023. január-augusztusinál. Ezen belül január-márciusban 9,1, áprilisban 3,3, május-augusztusban 13 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban - ismertették.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,37, egy évvel korábban 1,52 volt - tették hozzá.

A KSH jelentése szerint 83 400-an haltak meg, 1,4 százalékkal, 1166-tal kevesebben az egy évvel korábbinál. Ezen belül január–februárban 1,1, július–augusztusban 5,1 százalékkal többen, március–júniusban 5,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 31 937 volt, 18 százalékkal több a 2023. január-augusztusi 27 086 főnél. Ebben az időszakban 32 776 pár kötött házasságot, 1,2 százalékkal, 383-mal kevesebb az egy évvel korábbinál. Ezen belül január-februárban 27, április-májusban 3,2, augusztusban 1,9 százalékkal több, márciusban 1,9, június-júliusban 14 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos időszakaiban.

A KSH közlése szerint ezer lakosra 8,1 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-augusztusában. A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 5,0 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,0 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét.

A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

(MTI / Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!