Economist: kicsivel, de Trump vezet
276 elektort nyerne a jelenlegi statisztika szerint
Economist: kicsivel, de Trump vezet

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Augusztus óta először mutatja győzelemre esélyesebbnek Donald Trumpot az Economist brit lap választási előrejelzése. Ugyanakkor a számok csalókák lehetnek.

Fizessen elő még az áremelés előtt a Hetekre és spóroljon velünk! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

Két hét van hátra az amerikai választásokig, az Economist statisztikai modellje pedig majdnem három hónap óta most először ad több esélyt (54%) egy Trump győzelemre, mint egy demokrata újrázásra. A neves brit lap szerint a verseny továbbra is érmefeldobásra emlékeztet, ugyanakkor a mérleg nyelve most picivel a republikánus jelölt felé billen.

Az elmúlt hónapban Harris támogatottsága folyamatosan csökkent, pedig a jelöltsége első heteiben nagyon kilőttek a számai, minden bizonnyal abból fakadóan, hogy sok kiábrándult demokrata, aki a Biden-kampány végnapjaiban már inkább a független indulók felé kacsingatott, hirtelen visszatért saját pártjához.

A lap szerint hasonló folyamatok mehetnek végbe most a Trump-kampány háza táján is, a választás közeledtével valószínűleg sok bizonytalan, de mégis inkább a republikánusok felé hajló választó most szintén „hazatér”, és mégis a saját pártja jelöltje mögött sorakozik fel.

Ugyan az Economist számításai szerint 74%-os az esély arra, hogy Kamala Harrisre fognak többen szavazni, az elektori kollégiumban most mégis Trump áll nyerésre. A számítások szerint Trump az 538 elektorból 276-ot fog megnyerni, ami hattal több, mint ami a győzelemhez szükséges. A republikánus jelölt pozíciói sokat erősödtek az elmúlt hetekben az eredmények szempontjából kulcsfontosságú billegő államokban, de országosan is.

Michiganben, Nevadában, Észak-Karolinában, Pennsylvaniában és Wisconsinban majdnem fej-fej mellett halad a két jelölt, Arizonában és Georgiában azonban majdnem 2 százalékpont Trump előnye. Az Economist modellje szerint hajszálnyival, de Harris vezet Michiganben és Nevadában, viszont Wisconsinban, Pennsylvaniában és Észak-Karolinában Trump áll most kicsivel jobban. A lap megerősíti, hogy még olyan közvéleménykutatók is hasonló eredményekre jutnak, akik általában inkább a demokratáknak kedvező eredményeket publikálnak.

Ugyanakkor az Economist is felhívja a figyelmet, hogy mindez nem jelenti, hogy ténylegesen is szoros lenne majd a végeredmény. Ha csak egy aprócska, egyáltalán nem példátlan mértékű statisztikai hiba is került a fenti államokkal kapcsolatos számításokba, akkor akár Harris, akár Trump fölényes győzelmet arathat azáltal, hogy elviszi a billegő államok nagy részét, és ezzel több mint 300 elektort gyűjt össze (ahogyan az történt 2016-ban, majd 2020-ban is).

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!