Egy brit egyetem azt kérte a hallgatóitól, hogy ne használják a „keresztnév” szót, mert sértő lehet
Egy brit egyetem azt kérte a hallgatóitól, hogy ne használják a „keresztnév” szót, mert sértő lehet

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 02. 16.
A Kenti Egyetem nem tiltotta be a kifejezés használatát, de helyette inkább az “utónevet” javasolják, amely nem sértő mások számára.

Az angol “Christian name” (keresztnév) kifejezés helyett inkább az utónév angol megfelelőinek a használatát javasolta a brit egyetem, mert a nem keresztények számára sértő lehet a “keresztnév”.

A felsőoktatási intézmény útmutatója szerint azonban a “vezetéknév” (surname) szó is problematikus, mert az angol kifejezés az “úr/uram” szavakból eredeztethető, amely szintén kirekesztő, ráadásul a patriarchális tradíciókra emlékeztet.

A brit Christian Concern szervezet vezetője szerint viszont az egyetem “irracionális félelmet” mutat a kereszténységre utaló kifejezésekre vonatkozóan, pedig nem kellene szégyellni őket.

A kereszténység erkölcsi és szellemi alapot is adott a nyugati civilizáció számára. A nyelv szabályozása egy újabb bizonyítéka annak, ahogyan elhagyják a kereszténységet”

- tette hozzá Tim Dieppe.

Ahogy arról beszámoltunk, a Brightoni Egyetem tavaly decemberben szintén nyelvi útmutatót adott ki, amelyben nem javasolták a “karácsony” szó használatát, mert az túlságosan “keresztény-központú”, és sértő lehet a nem Krisztus-hívők számára.

(Daily Mail / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!