Ellátogatott a Templom-hegyre az izraeli miniszter – fenyegetőznek a palesztinok
Ellátogatott a Templom-hegyre az izraeli miniszter – fenyegetőznek a palesztinok

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 01. 03.
Itamár Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter beváltotta az ígéretét, és kedden reggel ellátogatott a jeruzsálemi Templom-hegyre. A Palesztin Hatóság támadásnak nevezte a sétát. 

Ben-Gvir hétfőn jelentette be, hogy a következő hetekben ellátogat a helyre, de ezt már másnap megtette biztonsági őrök és rendőrök kíséretében. Izraeli miniszter évek óta nem járt ezen a helyen.

Az MTI összefoglalója szerint a Palesztin Hatóság külügyminisztériuma határozottan elítélte és provokációnak, sőt, támadásnak nevezte Ben-Gvir reggeli körsétáját a mecseteknél. 

"A felelősség Netanjahut terheli ezért, de majd azokért a következményekért is, amelyeket ez kivált"

 - írták.

Ben-Gvir sétája után kijelentette: "kormányunk nem ijed meg a Hamász fenyegetéseitől. A Templom-hegy Izrael népe számára a legfontosabb hely. Továbbra is fenntartjuk ott a mozgás szabadságát a muszlimok és a keresztények számára, de a zsidók is fel fognak menni a hegyre, és azokkal, akik ezt akadályozni akarják, vaskézzel kell bánni".

A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet hétfőn azzal fenyegetőzött, hogy "nem nézi tétlenül", ha Ben-Gvir fellátogat a Templom-hegyre.

Ben-Gvir korábban számos alkalommal járt a Templom-hegyen, tiltakozásokat kiváltó felvonulásokat is vezetett Jeruzsálem óvárosában, a muszlim negyedben. Régóta támogatja a Templom-hegy status quójának megváltoztatását, az imádkozás engedélyezését a zsidók számára.

A Jordániával megkötött status quo-egyezmény szerint jelenleg csak a muszlimok imádkozhatnak ezen a helyen, a zsidók csak nagyon korlátozottan, egyetlen kapun mehetnek be a térre, és csak egy előre meghatározott útvonalon, szoros rendőri kísérettel sétálhatnak ott. 

Amikor Ben-Gvir a kormány eskütétele előtt megkötötte Netanjahuval a koalíciós megállapodást, akkor beleegyezett abba, hogy Izrael tartja magát a szent helyek status quójához - emlékeztetett a The Times of Israel.

Az iszlám, a keresztény és a zsidó vallás által egyaránt szentnek tekintett Templom-hegy Jeruzsálem óvárosában található. Ott állt Salamon király temploma, amelyet időszámításunk előtt 586-ban a babiloniak leromboltak, majd a zsidók a VI. század végén újjáépítették, de Krisztus után 70-ben a rómaiak a második templomot is lerombolták. 

Az egykori zsidó szentély helyén az iszlám hódítás után a Sziklamecset és az Al-Aksza mecset épült fel, utóbbi az iszlám vallás harmadik legszentebb helye a mekkai és medinai mecset után. Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el Jordániától Kelet-Jeruzsálemet, benne az óvárost. A Templom-hegyet a muszlimok felügyelik, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel.

(Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!