Elon Musk: A woke-vírus végzett a fiammal
A Tesla és a SpaceX milliárdos vezetője a Jordan Petersonnal folytatott beszélgetésében bosszút esküdött
Elon Musk: A woke-vírus végzett a fiammal

Forrás: X/dailywire

2024. 07. 23.
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX milliárdos tulajdonosa egy hétfői beszélgetésében Dr. Jordan B. Peterson kanadai sztárpszichológusnak kitárulkozva elárulta, hogy „belehajszolták” abba, hogy megengedje, hogy egyik fiát nemváltoztató beavatkozásoknak vessék alá, majd ezt követően gyermekét „megölte a woke elmevírus”.

A DailyWire+ és az X által közvetített interjú során Peterson és Musk megvitatták, hogy az orvosok nemi beavatkozásokkal veszik célba a gyerekeket, és mindkét férfi egyetértett abban, hogy ez a gyakorlat „gonoszság”. Musk „szörnyű eufemizmusnak” nevezte az úgynevezett „nemi megerősítő ellátást”.

„Ez valójában gyermekcsonkítás és sterilizáció”

- mondta Musk. „Gonoszság. Olyan gyerekeket vesznek célba, akik jóval a beleegyezési korhatár alatt vannak”.

„Nagyon is lehetséges, hogy

felnőttek manipulálják a tényleges identitásválságban lévő gyerekeket, hogy elhitessék velük, hogy nem a megfelelő neműek”

- tette hozzá.

Musk fiáról, Xavierről is nyíltan beszélt, aki nemi diszfóriával küzdött, és most lányként azonosítja magát.

„Nos, ez történt az egyik nagyobbik fiammal” - válaszolta a Tesla és a SpaceX tulajdonosa.

„Lényegében rászedtek, hogy aláírjam az egyik nagyobbik fiam, Xavier dokumentumait.

Ez azelőtt történt, hogy megértettem volna, mi történik, és COVID is volt nálunk, úgyhogy nagy volt a zűrzavar.

Azt mondták nekem, hogy Xavier esetleg öngyilkos is lehet. 

Peterson szerint ez ugyanakkor hazugság, melyet egyetlen komoly szakember sem hitt el, hiszen semmi bizonyíték nem volt arra, hogy a magasabb öngyilkossági ráta oka nem a depresszió és a szorongás, hanem a nemi diszfória. 

"Ezt minden istenverte klinikus is tudja, csak túl gyávák ahhoz, hogy ezt kimondják”.

„Ez hihetetlenül gonosz dolog” - mondta Musk. „Egyetértek veled abban, hogy azoknak az embereknek, akik ezt népszerűsítik, börtönbe kellene kerülniük”.

„Becsaptak... Nem magyarázták el nekem, hogy a pubertásblokkolók valójában csak sterilizáló gyógyszerek”

- tette hozzá. „Lényegében elvesztettem a fiamat. Nem véletlenül hívják ezt 'halottá nyilvánításnak'. Azért hívják 'deadnaming'-nek, mert a fiad halott, így az én fiam,

Xavier is halott, megölte a woke vírus.”

„Éppen ezért megfogadtam, hogy ezután elpusztítom a woke elmevírust” - mondta Musk. 

(DailyWire/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!